Chelsea: Lampardra szükség van, remélem, megérti - Di Matteo

2012.10.02. 16:49
Címkék
Roberto Di Matteo, a Chelsea manedzsere azt mondta Frank Lampardról, mindenképpen számít rá a következő idénytől is, a korábbinál kevesebb játéklehetőség ugyanis nem jelenti azt, hogy feleslegessé vált a londoni klubnál. Lampard szerződése az idény végén lejár, és sokan azt sejtik, hogy a kevés játéklehetőség miatt távozik a klubtól.

„Frank továbbra is az egyik alappillére a csapatnak – mondta Di Matteo a 2001-ben a West Hamtől a Chelsea-hez szerződő válogatott középpályásról, aki ebben az idényben még csak három bajnokin kezdett. – A Chelsea sikerkorszakának egyik fő letéteményese, akiről remélem, hogy a Chelsea-ből fog visszavonulni.”

„Beszéltem vele, és elmondtam neki, hogy már nem tartozik a fiatalok közé, akik szinte korlátlanul terhelhetők. A fontos mérkőzések előtt pihentetem, mert így tudom kihozni belőle a legtöbbet akkor, amikor szükség van rá – folytatta Di Matteo. – Frank intelligens ember, jóban vagyunk, és remélem, megérti a mondandómat, ugyanakkor azt is belátom, nem szokott hozzá, hogy ennyit üljön a kispadon.”

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
1 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
1 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
1 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
2 órája