Bolton: Di Canio nem lesz Bogdánék edzője

2012.10.12. 10:34
Címkék
Jelen állás szerint nem lesz Bogdán Ádámék klubedzője Paolo Di Canio, legalábbis a harmadosztályú Swindon Town menedzsere állítja, hogy a másodosztályú Boltontól eddig senki sem kereste meg menedzseri ajánlattal.

„Még semmilyen tájékoztatást nem kaptam, velem senki nem lépett kapcsolatba – jelentette Di Canio. – Nem vagyok túl boldog, amikor mégis ott olvashatom a nevemet a cikkekben. Lehet, hogy valaki azt hiszi, engem boldoggá tesz, ha bedobják más klubnál a nevemet, de ez még nem jelenti, hogy én a valóságban is érintett lennék."

A csapatával az előző idényben bajnoki címet szerző, és a feljutást kiharcoló olasz szakember elárulta: jól érzi magát a Swindon Townnál, és reméli, hogy még sok közös sikerben lesz részük. Persze nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy majd egyszer tényleg kipróbálja magát más klubnál és magasabb osztályban.

Az osztályváltás egyelőre nem nagyon látszik a gárdán, amely a harmadik vonalban 11 forduló alatt szerzett húsz pontjával a playoffot érő negyedik helyén áll.

Amint arról korábban már beszámoltunk: a Premier League-ből idén nyáron kieső Bolton menedzserét, Owen Coyle-t kedden menesztették, méghozzá a gyenge bajnoki rajt miatt. A Bogdán Ádám személyében magyar légióst is foglalkoztató alakulat tíz mérkőzésen 11 pontot gyűjtve mindössze a 18. helyen szerénykedik a Championshipben.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
34 perce

Óriási angol védelmi hiba után már a 2. percben vezetést szereztek a spanyolok a Wembleyben

Minden más foci
38 perce

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük az ukrán–magyar meccset

Magyar válogatott
58 perce

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
1 órája

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
1 órája

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
1 órája