Liverpool: Skrtel nem megy a Citybe, hosszabbított

2012.08.20. 17:24
Címkék
Martin Skrtel szerződést hosszabbított az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpoollal – jelentette be a klub hivatalos honlapján. Azt azonban nem hozta nyilvánosságra a csapat, hogy a hátvéd hány évre kötelezte el magát.

Skrtelt a nyári átigazolási időszak korábbi szakaszában hírbe hozták a bajnoki címvédő Manchester Cityvel, ám a szlovák válogatott belső védő véget vetett a találgatásoknak kontraktusa meghosszabbításával.

„Boldog vagyok, mivel a világ egyik legnagyobb klubjának a játékosa vagyok – mondta szerződésének meghosszabbítása után Martin Skrtel. – Remélem, történelmet írok a klubnál és a szurkolók mindig emlékezni fognak rám. Ez a célom a jövőben. Sok minden változott itt, új menedzser jött, úgy érzem, történelmet írhatunk, s ennek a részese szeretnék lenni."

Skrtelt 2008 januárjában a Zenittől igazolta át a Liverpool, s azóta több mint 175 mérkőzésen lépett pályára a Mersey-parti csapatban.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: próbajátékosok is szerepet kaptak a Besiktassal szemben alulmaradó Gyirmótban

Labdarúgó NB II
12 perce

Már nagy a vidámság Miamiban, így hangolódnak az argentin szurkolók

Foci vb 2026
42 perce

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB II
48 perce

F1, Brit Nagydíj, sprintidőmérő

F1
49 perce

Messi újabb rekordokat dönthet meg

Foci vb 2026
1 órája

Xhaka a mélységipassz-király

Foci vb 2026
1 órája

Öttusa: junior Európa-bajnok a magyar női csapat

Utánpótlássport
1 órája

Megvan az ETO FC BL-kerete, Benbuali is készülhet a Víkingur ellen

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik