Hét perc alatt lerendezte a Chelsea

2012.08.19. 16:27
null
Hazard és a Chelsea bekezdett (Fotó: Reuters)
Címkék
A Chelsea idegenben 2–0-ra győzött a Wigan ellen a Premier League első fordulójában. A találkozón már a hetedik percben, Braniszlav Ivanovics és Frank Lampard góljával kialakult a végeredmény.

A Chelsea hamar le akarta rendezni a Wigan elleni idénynyitóját, a hazai csapat pedig kellemesen asszisztált ehhez. Volt olyan szurkoló, aki még ki sem érkezett a pályára, amikor a Chelsea már két góllal vezetett.

Eden Hazard, a Chelsea nyári szerzeménye igen hamar bizonyította, hogy kivételes tehetség, s ha a sérülések elkerülik, fényes jövő áll előtte. A belga középpályás remekül fordult le emberéről a középpályán, majd kiváló ütempasszal szöktette a felfutó Braniszlav Ivanovicsot, aki higgadtan az üres kapuba lőtt a 2. percben.

BRANISZLAV IVANOVICS TALÁLATA



Hazard ezután a hatodik percben kiharcolt egy tizenegyest is, amelyet Frank Lampard értékesített. Ez volt az angol középpályás 38. gólja tizenegyesből a Premier League-ben, nála többet csak Alan Shearer szerzett – 56-ot...

FRANK LAMPARD TALÁLATA



Hogy a hetedik percben, 2–0-s hátrányban egy Wigannek mennyire van esélye a pontszerzésre a Chelsea ellen, nem tudjuk, az azonban biztos, hogy a hazai csapat nem adta föl a küzdelmet. A Wigan játékosai hajtottak, közelebb azonban nem sikerült férkőzniük a Chelsea-hez az első félidőben – amelyben a londoniak kétszer lőttek kapura (ezekből mind gól született).

A második félidőben a Chelsea jól őrizte előnyét, gyakorlatilag semmit sem kockáztatott, míg a Wigan távolról kísérletezett, de Petr Cech magabiztosan hatástalanította ezeket a próbálkozásokat.

A hajrában a kapu előterébe is eljutott a hazai csapat, de előbb Arouna Kone fejelt közelről mellé, majd Jordi Gomez próbálkozott ollózással – hasonló sikerrel.

PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ
Wigan–Chelsea 0–2 (Ivanovics 2., Lampard 7. – 11-esből)
KÉSŐBB
17.00: Manchester City–Southampton (Tv: Digi Sport 1)
KORÁBBAN
Arsenal–Sunderland 0–0
Fulham–Norwich City 5–0 (Duff 26., Petric 41., 54., Kacaniklic 66., Sidwell 87. – 11-esből)
Queens Park Rangers–Swansea City 0–5 (Michu 8., 53., Dyer 63., 71., Sinclair 81.)
Reading–Stoke City 1–1 (Le Fondre 90. – 11-esből, ill. Kightly 34.)
West Bromwich Albion–Liverpool 3–0 (Gera 43., Odemwingie 64. – 11-esből, Lukaku 77.)
West Ham United–Aston Villa 1–0 (Nolan 40.)
Newcastle United–Tottenham Hotspur 2–1 (Ba 55., Ben Arfa 80. – 11-esből, ill. Defoe 76.)
Legfrissebb hírek

Felkészülés: próbajátékosok is szerepet kaptak a Besiktassal szemben alulmaradó Gyirmótban

Labdarúgó NB II
10 perce

Már nagy a vidámság Miamiban, így hangolódnak az argentin szurkolók

Foci vb 2026
40 perce

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB II
46 perce

F1, Brit Nagydíj, sprintidőmérő

F1
47 perce

Messi újabb rekordokat dönthet meg

Foci vb 2026
1 órája

Xhaka a mélységipassz-király

Foci vb 2026
1 órája

Öttusa: junior Európa-bajnok a magyar női csapat

Utánpótlássport
1 órája

Megvan az ETO FC BL-kerete, Benbuali is készülhet a Víkingur ellen

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik