Anglia: Gera még nehezen alkalmazkodott a sebességhez

2012.08.19. 09:17
Címkék
Mint tegnap beszámoltunk róla, kétszázhatvanhat nap után játszott ismét a Premier League-ben Gera Zoltán, aki nem is álmodhatott volna ennél szebb visszatérésről az angol élvonal szombati nyitányán: a West Bromwich Albion magyar középpályása csaknem 25 méterről talált be. Gera a Nemzeti Sportnak elmondta, nehezen alkalmazkodott a sebességhez a kihagyás után.

„Noha a védekező feladataimat megoldottam, a gólom előtt túl sokat nem tudtam hozzátenni a támadásainkhoz, nehezen alkalmazkodtam a sebességhez – ezt a gyorsaságot nem lehet a felkészülés során modellezni. A közelmúltban ráadásul be is vizesedett a műtött térdem, a hét elején ki kellett hagynom néhány edzést, ezért is tekintett el a játékomtól Egervári Sándor szövetségi kapitány az Izrael elleni hétközi találkozón. Köszönettel tartozom neki, mert így rendbe hozhattak a szombati bajnoki rajtra" – mondta Gera, aki kitért a nemzeti csapat előtt álló feladatokra is.

„Minden vágyam a világbajnoki szereplés, csak sajnos pusztán vágyakozással nem lehet eljutni oda. És igen, rendkívül fontos évad elé nézek, illetve nézünk. A válogatottnál jószerével ugyanaz a helyzet, mint a West Bromnál, vagyis jelentős a konkurencia, ami csak jót tesz a társaságnak. Hétről hétre meg kell feszülni a csapatba kerülésért, jó vagy még jobb futballisták várnak a bevetésre, és ha a klubomban jól teljesítek, a válogatottért is többet tehetek. A Liverpoolnak lőtt gólom révén sem leszek különb senkinél, holnap új nap kezdődik, új kihívásokkal" – folytatta a WBA középpályása, majd a mai derbire terelődött a szó.

„Nem tudom, lesz-e lehetőségem megnézni a meccset, de nagyon szorítok a Fradi győzelméért. Néhány hete régi összefoglalókat nézegettem, és amikor megláttam magam Garami Józsi bácsi és Csank Jani bácsi csapatában, melegség öntötte el a szívemet. De szép időszak volt az is!"

Legfrissebb hírek

Trükkök, hogy minél kevesebb súlyt cipeljünk a túrahátizsákban

Csupasport
1 perce

Elrajtolt a játéknap első mérkőzése

Foci vb 2026
3 perce

Elmaradt az újabb bravúr, Fucsovics kikapott Davidovich Fokinától Wimbledonban

Tenisz
5 perce

Vb 2026, 16 közé jutásért: Ausztrália–Egyiptom 0–0

Foci vb 2026
12 perce

Döntetlen várható a hétfői Portugália–Spanyolország mérkőzésen?

Foci vb 2026
18 perce

Vízilabda: a 7. helyért játszanak a magyar fiúk az U18-as vb-n

Utánpótlássport
30 perce

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai érkező

Labdarúgó NB II
33 perce

Ilyet sem látott még a német válogatott kispadja

Foci vb 2026
33 perce
Ezek is érdekelhetik