A Chelsea nem bírt a PSG-vel

Vágólapra másolva!
2012.07.23. 07:54
null
Marko Marin (jobbra) beállítása sokat lendített a Chelsea játékán (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
Az Egyesült Államokban túrázó, Bajnokok Ligája-győztes angol Chelsea felkészülési meccsen 1–1-es döntetlent játszott New Yorkban a francia PSG-vel. A párizsiaknál még nem lépett pályára a múlt héten szerződtetett Zlatan Ibrahimovic.

A PSG és a Chelsea New York-i meccse előtt mindkét csapatnál voltak hiányzók. A londoniaknál többek között az angol Daniel Sturridge és a spanyol Juan Mata már az olimpiára készül, míg a másik oldalon ugyanezért hiányzott a Milantól szerződtetett Thiago Silva, illetve az új szerzemények közül a múlt héten igazolt svéd Zlatan Ibrahimovic nem állt még készen a bevetésre.

Ugyanakkor a Napolitól megszerzett Ezequiel Lavezzi játszott a párizsiaknál, ahogy a Pescarától érkező Marco Verratti is, míg a Chelsea-ben pályára lépett a Lille-től szerződtetett Eden Hazard, a Genktől átigazolt Kevin de Bruyne, illetve a belga középpályás helyett beálló volt brémai Marko Marin is.

Az első félidőben a korábbi Chelsea-edző, Carlo Ancelotti irányította PSG játszott a kapura veszélyesebben, több helyzete volt a francia csapatnak, amelyekből egyet a 30. percben egy szép akciót követően, a kapufáról kipattanó labdából Nene ki is használt.

A második játékrészben Marin és Ramires beállításának köszönhetően feljavult a Chelsea, a londoniak egyre több akciót vezettek, és a 82. percben ennek meg is lett az eredménye.

A korábban csereként beálló brazil Lucas Piazón érkezett középen egy jobb oldali beadásra, és becsúszva, bal lábbal a jobb alsó sarokba helyezett, beállítva az 1–1-es végeredményt.

PSG–CHELSEA – ÖSSZEFOGLALÓ

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
PSG (francia)–CHELSEA (angol) 1–1
New York, Yankee Stadion
CHELSEA: Cech (Tirnbull 62.) – David Luiz, G. Cahill, Paulo Fereira, Hutchinson (Chalobah, 62.) – Mikel (McEachran, 62.), Lampard (Essien, a szünetben), Kakuta (Ramires, a szünetben), De Bruyne (Marin, a szünetben), Hazard (Malouda, 62.) – Lukaku (Piazón 62.)
PSG 1. félidő: Douchez – Sakho, Alex, Armand, Jallet – Bodmer, Pastore, Chantome, Lavezzi – Nene, Gamiero. 2. félidő: DouchezBisevac, Lagano, Camara, Tiene – Clement, Verratti, Pastore, Maxwell – Hoarau, Luyindula
G: Piazón (82.), ill. Nene (30.)
Legfrissebb hírek

Már márciusra összpontosít a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
5 perce

Rapport sötéttel, Lékó világossal remizett a sakkvilágbajnokságon

Egyéb egyéni
26 perce

Nikolics Nemanja a Vidi új sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB II
46 perce

A Vasas–Budapest Honvéd NB II-es rangadót közvetíti az M4 Sport

Labdarúgó NB II
1 órája

Lamine Yamal 7-10 napra kidőlt a válogatott szünet előtt – áll a bál a spanyol szövetség és a Barcelona között

Spanyol labdarúgás
1 órája

Cristiano Ronaldo kitöltené szerződését, egy-két év múlva vonul vissza

Minden más foci
1 órája

Chema Rodríguez: Nap mint nap agyalok azon, milyen újításokat tudnánk alkalmazni az Eb-n

Kézilabda
2 órája

Hagyományok kontra modernizáció – harc a túlélésért és az olimpiai álmokért

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik