Premier League: Mancini egész meccsen a bíróval foglalkozott - Ferguson

Vágólapra másolva!
2012.05.01. 09:10
Címkék
A tegnapi Manchester City–Manchester United mérkőzés után alighanem sokan foglalkoznak még a két menedzser, Alex Ferguson és Roberto Manicni meccs közbeni kisebb afférjával. Sir Alex is ennek kapcsán kritizálta kollégáját.

Mint ismeretes, a Manchester City–Manchester United találkozó (1–0) második félidejében Nigel de Jong a rá jellemző módon elkaszálta Danny Welbecket, ami után Sir Alex Ferguson és Roberto Mancini heves szóváltásba keveredett. Nem meglepő, hogy ezek után a skót a kollégáját kritizálta a találkozót követően.

„Mancini egész meccs alatt a játékvezetővel, illetve a segítőivel foglalkozott, és akkor abban a pillanatban már odamentem..." – emlékezett vissza a konkrét afférra Ferguson.

„Mancini egész héten a bírókra panaszkodott, hát ma este biztosan nem kell panaszkodnia" – tette hozzá a Manchester United menedzsere, aki a meccs kapcsán arról beszélt, hogy az elején még uralni tudták, de a folytatásban nem voltak helyzeteik és a kapott gól még jobban visszavetette őket.

„Nem tudtuk elégszer tesztelni a kapusukat. Az első tizenöt percben még mi domináltunk, aztán amikor már a szünetet vártuk, nagyon rosszkor gólt kaptunk. Nem akarom magyarázni az eredményt, az ellenfélnek még ezen kívül is voltak veszélyes kontrái" – nyilatkozta Ferguson.

Legfrissebb hírek

Konferencialiga-selejtező: Szófiában vezet meccset Bognár Tamás és csapata

Európa-konferencialiga
1 perce

A Nagy Ádámmal felálló Spezia tizenegyespárbajban jutott tovább az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
20 perce

BL-selejtező: idegenben is támadni akar a Qarabag vezetőedzője

Bajnokok Ligája
1 órája

NB II: Kecskeméti TE–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem sikerült befektetőt találni, csődbe ment a patinás francia klub

Francia labdarúgás
2 órája

Nem szurkoló, a magyar megyei meccsen malac szaladt be a pályára – VIDEÓ

Magyar foci
2 órája

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
2 órája

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik