Anglia: Mancini büszke a Manchester City szezonjára

Vágólapra másolva!
2012.05.05. 08:29
Címkék
Rendkívül büszke a Manchester City szezonjára Roberto Mancini vezetőedző, függetlenül attól, hogy labdarúgócsapata megnyeri az angol bajnokságot vagy sem.

„Még két meccs hiányzik a bajnoki címhez, és a futballban bármi megtörténhet. Játékosaim nagyon keményen dolgoztak, nagyon büszke vagyok rájuk, s ezen az sem változtat, hogy miként fejeződik be a szezon″ – mondta az olasz tréner.

A Manchester City hétfőn, hazai pályán egygólos győzelmet aratott városi riválisa, az addig listavezető United felett, ezzel utolérte pontszámban, ráadásul jobb gólkülönbségével az élre került.

„Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen helyzetbe kerültünk és megvan a lehetőségünk a bajnoki cím megszerzésére azok után, hogy nyolcpontos hátrányban is voltunk″ – tette hozzá Mancini.

 

A Manchester City 1968 óta első bajnoki címét ünnepelheti, amennyiben hátralévő két mérkőzését megnyeri. Most hétvégén az idény meglepetéscsapata, az ötödik helyen álló Newcastle United otthonában lép pályára, az utolsó körben pedig Buzsáky Ákos együttesét, a bennmaradásért küzdő Queens Park Rangerst fogadja.

Legfrissebb hírek

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
35 perce

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
43 perce

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
1 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
2 órája

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
2 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2 órája

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik