Chelsea: Rafa Benítez szívesen lenne ideiglenes menedzser a klubnál

2012.03.02. 12:37
Címkék
Szívesen elvállalná a Chelsea ideiglenes edzői tisztségét Rafael Benítez, ha Londonban úgy döntenek, hogy a portugál menedzser, André Villas-Boas nem tölti ki a szerződését. Az ESPN információi szerint a Liverpool korábbi szakvezetője, aki azóta nem edzősködött, hogy 2010 decemberében távoznia kellett az Intertől, készen áll a feladat elvállalására.

Villas-Boas sorsát meghatározhatják a következő hetek: a „kékek” az FA-kupában megismételt mérkőzést játszanak a Birmingham City otthonában, majd a Napolit fogadják 1–3-as hátrányból a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Közben a bajnokságban a West Bromwich és a Stoke City elleni erőpróba, valamint a Manchester City otthonában esedékes rangadó is vár a Chelsea-re, amely nem engedheti meg magának, hogy bármelyik fronton is elbukjon.

A közelmúltban előfordult már, hogy ideiglenes menedzserrel fejezte be az idényt a Chelsea, 2009-ben Guus Hiddink Luiz Felipe Scolaritól vette át az irányítást.

Benitez kinevezése mellett szól, hogy a Liverpoolnál már volt a Chelsea-nél gyengélkedő Fernando Torres menedzsere, és a spanyol a keze alatt kiválóan játszott – talán vele visszanyerné régi formáját a csatár.

Legfrissebb hírek

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
11 perce

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
29 perce

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
1 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
2 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
2 órája

Joshua Kimmich: A Real Madrid és a Bayern München a világ két legnagyobb klubja

Bajnokok Ligája
3 órája

A Csíkszereda először kapott ki a rájátszásban

Minden más foci
4 órája

Majoross Gergely kihirdette a magyar férfi jégkorong-válogatott vb-re készülő keretét

Jégkorong
4 órája
Ezek is érdekelhetik