Mancini: Ha Tévez bizonyítja jó erőnlétét, talán újra játszhat

Vágólapra másolva!
2012.02.03. 14:17
null
Tévezt (balra) próbálják visszacsábítani Manchesterbe, még játéklehetőséget is ígérnek neki (Fotó: Reuters)
Címkék
A nemzetközi téli átigazolási időszak lezárulta után Roberto Mancini, a Manchester City menedzsere azt üzente Carlos Téveznek, akit nem sikerült eladni januárban, hogy ha visszatér és megfelelő erőállapotban lesz, ismét játszhat a klubban – pedig korábban az olasz kijelentette, hogy amíg ő az edző, az argentinnak esélye sincs a csapatba kerülni. Vajon akkor blöffölt, vagy most?

Bár azonnal megszülettek a B-tervek (Dél-Amerika, arab világ, Oroszország) azután, hogy a januári időszakban nem sikerült eladni Carlos Tévezt, most úgy tűnik, van még esély rá, hogy a Roberto Mancinivel ősszel összevesző argentin újra pályára lépjen a Manchester Cityben.

„Jelenleg nem tudom elképzelni, hogyan kerülhetne a csapatba, de eljöhet még az idő, hogy szükség lesz rá – mondta Mancini, aki a jelek szerint megenyhült azóta, hogy az ősszel örökre kitiltotta az együttesből az argentin támadót. Tévez azonban hónapok óta nem jelentkezett a klubjánál, s idejét főleg Argentínában töltötte, amiért fizetésmegvonással is sújtották. – Nagyon remélem, hogy az elmúlt három hónapban edzett, és nem veszítette el a jó kondícióját. Jelenleg csak a Premier League foglalkoztat, és ha visszajön hozzánk, s megmutatja, hogy jó formában van, akár vissza is kerülhet a csapatba."

Nagy kérdés, hogy Mancini szavai mennyire hihetőek azután, hogy visszafordíthatatlannak tűntek a Tévez-botrány kirobbanásakor. Talán csak blöfföl, és ezzel próbálja meg visszacsábítani, hogy tisztázzanak néhány kérdést…

Közben különböző klubokkal hozzák össze Tévezt. Oroszországban, mivel csak február 24-én zárul a piac, még többen is érdeklődhetnek iránta – újabban az Anzsi Mahacskalát emlegetik, ami abból a szempontból cseppet sem meglepő, hogy a dagesztániak vezetősége mindig nyitott a világhírű játékosokkal való tárgyalásra.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
2 perce

A sokoldalú Joao Cancelót dicsőítik a portugálok a budapesti győzelem után – lapszemle

Magyar válogatott
19 perce

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
6 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
7 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
7 órája
Ezek is érdekelhetik