West Brom: „Brunt, Gera és Olsson kiesésével elfogytak a vezérek”

2012.01.27. 10:12
Címkék
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő West Bromwich menedzsere, Roy Hodgson szerint együttese Chris Brunt, Gera Zoltán és Jonas Olsson kiesésével fontos vezetői képességeket vesztett.
Mint ismeretes, Gera és Brunt is súlyos sérülést szenvedett, amely után sokat kell majd kihagyniuk, míg Olsson az előző hétvégén a Stoke elleni idegenbeli győzelem (2–12–1) alkalmával tért vissza háromhetes sérüléséből – amely időszak alatt a WBA mind a három mérkőzését elbukta.

„Statisztikákkal egy csomó dolgot lehet bizonyítani, de Olsson, Gera és Brunt fontos pluszt hoz a játékba a vezetői képességeiknek köszönhetően – kezdte nyilatkozatát Roy Hodgson. – Jonas olyan mentalitással veti magát a játékba, ami magával ragadja a többieket, példával szolgál nekik. Amikor nem játszik, hiányoljuk a vezéralkatot, a vágyat és az akaratot a győzelemre, ami a többiekre is hatással van..”

„Nem tudom pontosan, milyen a mérlegünk, amikor ők hárman játszanak, és amikor nem, de a legutóbbi három meccsen Jonas nélkül egy pontot sem szereztünk” – méltatta a vezért Hodgson.
Legfrissebb hírek

Amerikai pite: Messiék nehezen, de megállították a futballtörténeti csodát – vb-kibeszélő, 23. nap

Foci vb 2026
38 perce

Harry Kane-ből lovag lehet

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Argentína hosszabbítás, Egyiptom tizenegyespárbaj után ment tovább – a 23. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

A kolumbiai kapitány szerint még sok örömteli pillanattal tartoznak a szurkolóknak

Foci vb 2026
1 órája

Luis Díaz lett a Kolumbia–Ghána mérkőzés legjobbja

Foci vb 2026
1 órája

Felsültek az afrikai csapatok, de hasítanak a dél-amerikaiak – statisztikák

Foci vb 2026
2 órája

Lezárult az egyenes kiesés szakasz első fordulója, kialakultak a nyolcaddöntő párosításai

Foci vb 2026
2 órája

Jhon Arias gólja döntött, Kolumbiával lett teljes a nyolcaddöntő mezőnye

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik