Premier League: Carlos Tévez fellebbezett milliós büntetése ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.01.31. 14:02
Címkék
Carlos Tévez, a Manchester City argentin futballistája fellebbezett a Premier League illetékeseinél a klubja által kiszabott büntetés, a csaknem egymillió font értékű hat heti fizetésmegvonás miatt.

A klub azért büntette meg a csatárt, mert engedély nélkül utazott hazájába. A szigetországi médiában múlt szerdán megjelent beszámolók szerint a City „súlyos szabálysértéssel" indokolta a 27 esztendős támadóra kirótt szankciót.

Az elmúlt hetekben kapott pénzbüntetésekkel és befagyasztott járandóságával együtt az argentin játékosnak több mint 9.3 millió fontról (kb. 3.3 milliárd forint) kell lemondania. Tévez korábban már fellebbezett a büntetések ellen, de akkor elutasították a panaszát.

A csatárra októberben a City 600 ezer fontos bírságot szabott ki, mert állítólag nem akart beállni csereként a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Később az angol hivatásos futballisták szervezetének nyomására az egyesület megfelezte a büntetést.

Roberto Mancini vezetőedző ugyanakkor a közelmúltban azt mondta: azzal, hogy Tévez engedély nélkül hazatért Argentínába, minden hidat felégetett maga mögött.

A futballistát az elmúlt hetekben a Paris Saint-Germain, valamint a Milan és az Internazionale környékezte meg.

Legfrissebb hírek

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
12 perce

Varga kettőt lőtt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
17 perce

Haaland öt, Aasgaard négy gólt szerzett – Norvégia 11–1-re elverte Moldovát!

Foci vb 2026
21 perce

Varga Barnabás: Lehetett volna négy pont is, így meg egy van

Foci vb 2026
28 perce

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
39 perce

Kétgólos előnyt szórakozott el Románia Cipruson; kulcsfontosságú győzelmet aratott Ausztria Boszniában

Foci vb 2026
45 perce

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Portugália elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
54 perce

Hiába duplázott Varga Barnabás, mégis Portugália nyert a Puskás Arénában

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik