Man. United: Ferguson elnézést kért, és szurkol a Crystal Palace-nak

2011.12.01. 09:03
Címkék
Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere elnézést kért a szurkolóktól azután, hogy a Crystal Palace 2–1-re legyőzte klubját az angol Ligakupa negyeddöntőjének szerdai mérkőzésén, és ezzel kiejtette a „vörös ördögöket" – a skót szakember ugyanakkor sok szerencsét kíván a másodosztályú csapatnak a kupasorozatban.

„Őszintén szólva nem is tudom, hol kezdjem – mondta Ferguson a vereség után. – Elnézést kérek a szurkolóinktól, mert amit láttak, az nem a Manchester United volt. Nem akarom semmilyen érdemétől megfosztani a Crystal Palace-t, csak nagyon csalódott vagyok. Az ellenfél játékosai mind erőn felül dolgoztak a következő körbe jutásért. Remélem, hogy ezután mamutként bejutnak a döntőbe is, hiszen az egy fantasztikus teljesítmény lenne a részükről."

Dougie Freedman, a Palace menedzsere nem úgy látta, hogy a manchesteriek halványabb teljesítményt nyújtottak volna annál, amire képesek: „A játékosaimnak minden okuk megvan rá, hogy büszkék legyenek magukra. – kezdte Freedman. – Szerintem ez egy nagyszerű kupameccs volt két olyan csapat között, akik mindent beleadtak."

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
3 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
4 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
4 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
4 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
6 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
6 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
6 órája

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
6 órája
Ezek is érdekelhetik