Ferguson: Az ünnepi hajtásban kiderül, mennyire erős a keretünk

Vágólapra másolva!
2011.12.12. 18:09
null
Sir Alex Ferguson szerint nehéz hetek várnak csapatára (Fotó: Reuters)
Címkék
Sir Alex Ferguson szerint a hétvégén kezdődő ünnepi időszak roppant megterhelő lesz a Premier League csapatai számára, s akár a többiek esetében, a Manchester Unitednál is ekkor derül ki, milyen erős valójában a csapat kerete.

 

A Premier League hétvégi mérkőzéseit követően keddtől csütörtökig rendezik meg a 17. fordulót, majd rövid pihenő után jönnek a december 26-ai és 27-ei találkozók. Ezt követően 30-án újabb forduló kezdődik hét szilveszteri és két újévi mérkőzéssel. A nagy menetelést a január 2. és 4. között megrendezendő 20. forduló zárja le. Az MU ellenfelei sorrendben a Queens Park Rangers (idegenben), a Fulham (szintén vendégként), a Wigan (otthon), a Blackburn (otthon) és a Newcastle (idegenben) lesz.

AZ MU PROGRAMJA
Dec. 18. QPR–Man. United
Dec. 21. Fulham–Man. United
Dec. 26. Man. United–Wigan
Dec. 31. Man. United–Blackburn
Jan. 4.
Newcastle–Man. United
Jan. 8. Man. City–Man. United (FA-kupa)

Aztán alig ér véget a nagy menetelés, szinte azonnal következik az FA-kupa 3. fordulója, amelyben az MU a Manchester Cityvel találkozik. Ferguson a sérülések miatt már eleve nem számolhat Nemanja Vidiccsel, Michael Owennel, Javier Hernándezzel, Tom Cleverleyvel és Andersonnal, s azt tervezi, hogy mérkőzésről mérkőzésre felforgatja csapatát, hogy amennyire lehet, frissek maradjanak a játékosai.

„A december mindig erről szól, nyolc vagy kilenc mérkőzést játszunk, az ünnepek hektikus időszaknak számítanak, itt derül ki igazán, milyen erős a keret, mindenkinek jut feladat bőven, most kell majd igazán helytállni" – mondta Ferguson a klub magazinjának.

A skót szakember hozzátette, nem tervez nagy bevásárlást a januári átigazolási időszakban, de korábbi játékosa, Nicky Butt úgy véli, ráférne az erősítés a „vörös ördögökre".

„Minden csapat tud fejlődni, még a Barcelona is rendszeresen vásárol új játékosokat, ezért úgy hiszem, Sir Alex sem ül majd a babérjain – mondta Butt, aki szerint elsősorban a középpálya tengelyén lenne mit javítani. – Úgy tűnik nekem, hogy a középpálya a kényes pont, rendszeresen változik az összeállítás. A korábbi években mindig tudtuk, mi az erősorrend a középső középpályás posztján, de most nem így van, és fontos lenne, hogy kialakuljon a kezdő páros, igaz, ebben a sérülések sem segítenek."

Legfrissebb hírek

Döntetlennel kezdett az Eb-selejtezőben a magyar U19-es válogatott

Magyar válogatott
3 perce

Gyász: elhunyt Tóth László, az 1500 méteres síkfutás országos bajnoka

Atlétika
12 perce

Férfi kézilabda BL: Kolstad–Veszprém

Kézilabda
21 perce

A téli olimpiai sportágak nem kérnek a nem olimpiai nyári sportágakból

Téli sportok
34 perce

Futsal: a magyar válogatott döntetlent játszott a litvánokkal

Magyar válogatott
35 perce

A Red Bull és a Racing Bulls is kijelölte 2026-os autóbemutatója dátumát

F1
1 órája

Kerkez Milos: Tiszta fejjel érkeztem, csak a válogatottra összpontosítok

Magyar válogatott
1 órája

Új korszak a budafoki utánpótlásban: hosszú távú együttműködés a Real Betisszel

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik