Arsenal: Van Persie? Miért ne hosszabbítana? - Arsene Wenger

Vágólapra másolva!
2011.12.12. 14:52
Címkék
Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere szerint Robin van Persie nagyon sokat változott azóta, hogy a klubhoz került. A francia szakember nem lát okot arra, hogy a holland támadó ne hosszabbítson csapatával.

„Amikor ide került az Arsenalhoz, Robin ideges és türelmetlen volt. Mint általában a fiatal játékosok. Most azonban már teljesen más. Az én szakmámban pedig elismerés jár annak, aki képes megváltozni” – nyilatkozta Arsene Wenger Robin van Persie-ről, aki 2004-ben írt alá a londoniakhoz..

A holland játékos bombaformában van. Ebben a szezonban már 19. találatát szerezte meg az Arsenalban. Legutóbb az Everton elleni bajnokin szerzett – nem mindennapi – győztes találatot.

Az Arsenalnak most már csak azt kell elérnie, hogy Van Persie meghosszabbítsa 2013 nyarán lejáró szerződését. Némileg aggodalomra adott okot, hogy a holland kijelentette: a szezon végéig nem szeretne ezzel a kérdéssel foglalkozni. Wenger azonban bizakodó.

„Reméljük, megújítja szerződését az Arsenallal. Tulajdonképpen nem is látom az okot, hogy ezt miért ne tenné meg?” – tette hozzá Wenger.

Legfrissebb hírek

Gáspár Dávid hazai győzelemmel mutatkozott be a szlovén női kosárlabda-válogatott kispadján

Kosárlabda
19 perce

Tíz érmet vár Kósa Ádám a magyar siketversenyzőktől a tokiói játékokon

Egyéb egyéni
35 perce

Először nyert hazai pályán a ZTE a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
54 perce

Női kézilabda NB I: az Esztergom pontot veszített Vácott, a vártnál szorosabb meccsen nyert a Győr

Kézilabda
58 perce

Férfi kézi BL: Peliszter–Szeged

Kézilabda
1 órája

Férfi kézilabda NB I: a NEKA otthonában is nyert a Tatabánya

Kézilabda
1 órája

Dupla Tízes: már Örményországban bebiztosítja a válogatott a második helyet? 

Magyar válogatott
1 órája

Asztalitenisz: két bronzérem a szombathelyi utánpótlás-nemzetközin

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik