Tottenham: a klub kitiltja az Adebayoron gúnyolódó szurkolókat

2011.10.03. 18:28
Címkék
A Tottenham Arsenal elleni hétvégi bajnokiján néhány szurkoló átlépett egy határt, amikor azzal gúnyolódtak Emmanuel Adebayoron, hogy bárcsak ő, és nem társai haltak volna meg 2010-ben, amikor a togói válogatott ellen fegyveres merényletet követtek el. A fanok egyébként a hazai és a vendégcsapat menedzserét is pocskondiázták.

A Tottenham vezetősége elismerte, hogy két csapat szurkolói közül többeket kivezettek a rendezők a mérkőzésről oda nem illő szavak használata miatt.

„A klub elkötelezte magát amellett, hogy az obszcén, sértő kifejezéseket használó szurkolókat kitiltjuk a stadionból" – közölte a Tottenham szóvivője.

„Undorító volt, amit Emmanuelről skandáltak – mondta az esetről Harry Redknapp, a Tottenham menedzsere. – Rólam is énekeltek ám szépeket, de ilyen az menedzserek élete. Ám hogyan is mondhatnak ilyeneket egyes szurkolók? Agyilag gondjaik vannak, segítségre szorulnak."

Az Arsenal szurkolók szájukra vették a tottenhami városrészben történt zavargásokat is, a klub menedzsere, Arsene Wenger pedig arra intett mindenkit, hogy tisztelje a másikat, de ők is tiszteletet érdemelnek. A rossznyelvek szerint kivétel talán ez alól a Spurs segédedzője, Clive Allen, aki a lefújás után hiába nyújtotta kezét a franciának.

Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
1 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
1 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
1 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
1 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
1 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik