Az eltiltott Tévez nem edzhet a csapattal

2011.09.29. 08:09
null
Carlos Téveznek lesz ideje elgondolkodni a tettén (Fotó: Action Images)
Címkék
A Manchester City a hivatalos honlapján hozta nyilvánosságra, hogy a vezetőség két hétig eltiltotta Carlos Tévezt az első csapat edzései és a mérkőzéseken való részvétel alól.

 

Mint ismert, Roberto Mancini menedzser a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés után úgy nyilatkozott, Tévez csereként megtagadta a pályára lépést az összecsapáson, az argentin támadó ugyanakkor később cáfolta, hogy itt történt volna.

A Manchester City közleménye kihangsúlyozza, teljes felülvizsgálatot rendeltek el az ügyben, amelyben megvizsgálják Tévez viselkedését. A játékos a döntéshozatalig nem vehet részt a csapat edzésein és a mérkőzéseken.

Az előzményekről itt olvashat!

Pablo Zabaleta szerint segíteniük kell Téveznek túljutni ezen a helyzeten, de az argentin védő megpróbál semleges maradni az ügyben.

„Meg kell próbálnunk segíteni Carlosnak. Az előző két idényben nagyon fontos játékosunk volt, a mostaniban viszont talán kicsit többet ül a kispadon. Ezt néha nehéz elviselni, különösen egy csatárnak, akinek szüksége van a játékra, a gólokra és arra, hogy érezze a bizalmat” – nyilatkozta Zabaleta, aki Tévez mellett ülte végig a Bayern München elleni BL-találkozót.

„Nehéz napokat él át, de nyugodtnak kell maradnunk – folytatta Zabaleta. – Mindannyian különböző személyiségek vagyunk, és néha nehéz elfogadni a döntéseket, mivel nagyon sok játékosunk van. Muszáj elfogadni, ha a kispadra szorulunk, de mindig készen kell állni a bevetésre.”

Tévez másik klub- és honfitársa, a nyáron igazolt Sergio Agüero nagyon sajnálja, hogy idáig fajultak a dolgok, de leszögezte: akármi is történik, Roberto Mancininek kell engedelmeskedniük.

„Roberto a főnök. Ő hozza a döntéseket, ő viszi keresztül az elképzeléseit, a mi feladatunk, hogy együttműködjünk vele. Carlos nagy játékos, de nyilvánvalóan nem látok bele a fejébe, nem tudom, milyen gondolatok cikáznak benne. Szomorúvá tesz a dolog, azonban két felnőtt emberről van szó, és talán megoldásra jutnak.”

Legfrissebb hírek

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
6 perce

Szőcs Árpád László: Nincsenek személyes ambícióim, tenni szeretnék a sportágért

Tenisz
8 perce

Olvasóinknál Lukács kezdene elöl, Tóth Alex a középpályán, Csinger a védelemben

Magyar válogatott
8 perce

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
14 perce

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
18 perce

Nagyapja és apja után Ruben van Bommel is bemutatkozott a holland válogatottban

Minden más foci
18 perce

Megvan a magyarok kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
19 perce

Egymás ellen nyitnak új fejezetet az olaszok és a belgák a Nemzetek Ligája-rajton

Minden más foci
27 perce