Arsenal: Ilyen derbin Németországban sohasem játszottam - Mertesacker

2011.09.29. 18:22
Címkék
Per Mertesacker, az Arsenal nyáron szerződtetett német hátvédje nagyon várja csapata Tottenham elleni vasárnapi Premier League-mérkőzését, mert életében ez lesz az első igazi derbi – Németországban a Hannover, majd a Werder Bremen játékosaként nem volt esélye ilyen rangadót játszani.

„Az Arsenal egyik legfontosabb bajnokija jön az idényben. Nagyon várom már a meccset, sokaktól hallottam, milyen egyedi hangulata van a két klub találkozóinak – mondta a 27. születésnapját épp ma ünneplő, 76-szoros német válogatott középhátvéd. – Németországban nem élhettem át hasonlót. Brémához Hamburg van a legközelebb, de e két város között is csaknem száz kilométer van, úgyhogy mondanom sem kell, az élmény nem ugyanaz. A londoni derbi hatalmas.”

Mertesacker a Sky Sportsnak azt is elárulta, hogy amikor Londonba szerződött, többször is beszélt Jens Lehmannal, az „ágyúsok” korábbi német kapusával, sőt brémai csapattársával, a sokáig a Manchester Unitedot erősítő francia Mickaël Silvestre-rel is.

„Teljesen más Londonban élni, mint egy német kisvárosban, és a Premier League intenzitása sem hasonlítható a Bundesligáéhoz. Hozzá kell szoknom, méghozzá néhány héten belül” – mondta Mertesacker.

Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
6 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
6 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
6 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
6 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
6 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
6 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
6 órája
Ezek is érdekelhetik