Arsenal: az elnök szerint nincs veszélyben Arsene Wenger állása

2011.09.20. 12:31
null
A jelek szerint az Arsenal vezetői nem akarják felállítani Arsene Wengert (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
Semmi sem fenyegeti az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger állását, legalábbis Ivan Gazidis, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő klub elnöke ezt állítja.

 

Az „ágyúsok" 1953 óta nem rajtoltak olyan rosszul a bajnokságban, mint az idén: öt mérkőzésükből hármat elveszítettek, s egy döntetlen mellett csupán egyszer nyertek. Ezzel együtt Gazidis kijelentette: nem gondolkodnak azon, hogy menesszék a francia vezetőedzőt.

„A sorozatos kritikák és az, hogy a szurkolók sokszor idiótának nevezik, árt a futballnak – fogalmazott az egyesület elnöke. – Wenger nem lett hirtelen, egyik pillanatról a másikra rossz edző, vagy olyan szakember, akinek fogalma sincs erről a játékról. Ostobaság lenne ezt állítani."

A 61 éves Wenger 1996 óta irányítja az Arsenalt, de a 2005-ös FA-kupa óta egyetlen trófeát sem nyert a gárdával, amely a Premier League-ben legutóbb 2004-ben volt aranyérmes.

Legfrissebb hírek

Egyedülálló kajak-kenu mesterképzés indul szeptemberben Budapesten és Sukorón

Kajak-kenu
15 perce

Neuer százharminchatodszor volt kezdő ugyanazon csapat színeiben a BL-ben, utolérte Messit

Bajnokok Ligája
36 perce

A tél királya – sztárportré Johannes Hösflot Klaebóról

Képes Sport
38 perce

Billie Jean King Kupa: vereséggel kezdtek a magyarok Oeirasban

Tenisz
56 perce

Erdély Csanád: A rájátszás sebtapasz volt az idényünkre

Jégkorong
1 órája

Bebiztosíthatja a négyes döntőt a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-kupában

Kézilabda
1 órája

Távozik az Újpest jégkorongcsapatának két edzője

Jégkorong
1 órája

„Ezzel a játékkal a Bayern kifiléz” – nem volt elájulva az Arsenaltól Craig Burley

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik