QPR: Barton után Wright-Phillips is Buzsáky csapattársa lehet

2011.08.29. 10:21
Címkék
Joey Barton után Shaun Wright-Phillips is a Queens Park Rangers együttesénél köthet ki, a Manchester City ugyanis elfogadta a londoniak 29 éves szélsőért tett ajánlatát, és már csak azon múlik az átigazolás, hogy Buzsáky Ákos klubja meg tud-e egyezni a 36-szoros válogatottal.

A City korábban három másik klub Wright-Phillipsért tett ajánlatát fogadta el, de a középpályás mindegyik üzletre nemet mondott. Neil Warnock, a QPR menedzsere reméli, ezúttal másképp dönt a Chelsea korábbi ásza.

„A Cityvel megegyeztünk, most már csak Shaunon múlik, elfogadja-e az ajánlatunkat – mondta Warnock. – Joey Barton beszélt vele, ami segíthet, hiszen szobatársak voltak, amikor Joey is Manchesterben játszott. Az is mellettünk szól, hogy visszaköltözhet Londonba, ahol az anyja él, és ahol saját háza van."

Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
2 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
2 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
2 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
2 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
2 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
2 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
3 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik