Hughes lelépett a Fulhamtől, Aston Villa lesz belőle?

2011.06.02. 19:36
null
Hughes csak elvétve számolt Gera játékával a Fulhamnél (Fotó: Action Images)
Címkék
Alig tizenegy hónappal kinevezése után lemondott Mark Hughes, a Fulham labdarúgócsapatának menedzsere. Lapértesülések szerint a szakember a távozó Gérard Houllier helyét veheti át az Aston Villa kispadján.

Gerard Houllier, az Aston Villa szakmai irányítójának lemondása után az angol források Hughest nevezték meg a francia tréner lehetséges utódjaként, a walesi szakember ugyanakkor cáfolta a megkeresést.

Ennek ellenére Hughes a mai napon mégis úgy döntött, hogy lemond a Fulham menedzseri tisztségéről, az angol média természetesen ezt az első, és egyben elkerülhetetlen lépésnek tekinti az edző birminghami kinevezéséhez.

A walesi szakember a nyolcadik helyen végzett a Fulhammel a Premier League-ben, azonban a fair play-táblázaton elfoglalt előkelő helye miatt a gárda indulhat az Európa-ligában. De már nem Hughes-al, akinek lemondásának semmi köze sincs az Aston Villához – legalábbis a walesi ezt állítja.

„Szeretném megragadni az alkalmat, hogy tisztázzam: sem én sem az ügynököm nem egyeztetett egyetlen másik klubbal sem. A döntésben, mely szerint elhagyom a Fulhamet, egyetlen külső tényező sem játszott közre. Szeretném megköszönni az elnöknek, a játékosoknak és a szurkolóknak is, hogy támogattak az elmúlt egy évben, nagyon sok sikert kívánok nekik a jövőben" – mondta Hughes a távozása után.

Érdekesség, hogy – ahogy arról korábban beszámoltunk – a magyar válogatott Gera Zoltán nem hosszabbította meg nyáron lejáró szerződését a Fulhammel, pont azért mert Mark Hughes menedzsertől kevés játéklehetőséget kapott.

Legfrissebb hírek

A világ egyik legrangosabb kerékpárversenyén indul az MBH

Kerékpár
6 perce

Gazdag Dániel a New England Revolution játékosa lett – hivatalos

Légiósok
33 perce

Távozik a DVTK-tól a volt válogatott védő – hivatalos

Labdarúgó NB II
39 perce

Montenegrói vagy kazah csapattal játszik az MTK az Ifjúsági Ligában

Bajnokok Ligája
46 perce

Spanyolországban folytatja a Honvédtól távozó támadó – hivatalos

Labdarúgó NB I
58 perce

Elhunyt Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya

Úszás
1 órája

Kicsit nehezen indult, de végül magabiztos győzelmmel kezdett a bajnokságban az ETO KC

Kézilabda
1 órája

Nem bírt a CFR-vel a tartalékos Sepsi a Román Kupában

Minden más foci
1 órája