Arsenal: A Barcelona valóban érdeklődik Fabregas iránt - Hill-Wood

2011.06.19. 15:54
Címkék
Peter Hill-Wood, az Arsenal elnöke elismerte: a Barcelona valóban érdeklődik Cesc Fabregas iránt, de ez idáig nem tett konkrét ajánlatot a spanyol középpályásért.

A 24 éves Eb- és vb-győztes játékost – akárcsak tavaly nyáron – az idén is számtalanszor szóba hozták már nevelőegyesületével, egyes lapok már azt is kész tényként kezelték, hogy Fabregas 45 millió euró ellenében tér vissza a Barcelonához, sőt korábban maga az 58-szoros válogatott is elmondta: régi álma, hogy egyszer a katalán sztáralakulatban futballozhasson. Fabregas 45 millió euró ellenében tér vissza a Barcelonához, sőt korábban maga az 58-szoros válogatott is elmondta: régi álma, hogy egyszer a katalán sztáralakulatban futballozhasson.

Nos, úgy tűnik, mindez csak pletyka volt: „Valóban felvették velünk a kapcsolatot Cesc miatt, de eddig még nem tettek ajánlatot, mi pedig nem szeretnénk, ha elmenne – idézi a Mirror Peter Hill-Woodot. – Ugyanakkor érthető, hogy Fabregas visszavágyik Barcelonába, lévén, hogy onnan származik, de még egyszer mondom, eddig nem érkezett ajánlat érte.”

Fabregas 2003-ban szerződött Londonba az Arsenalhoz a Barcelona akadémiájától, az itt eltöltött idő alatt mindössze két trófeát (Community Shield 2004-ből, FA-kupa 2005-ből) szerzett az „ágyúsokkal”.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: az FTC nyerte a „magyaros” rangadót, magabiztos előnyt szerzett az UVSE elleni visszavágóra

Vízilabda
41 perce

A Nyíregyháza megérdemelten nyert a Paks ellen és nagyon közel került a bennmaradáshoz

Labdarúgó NB I
43 perce

Gundel-Takács Bence: Talán jókor jött ez a pofon

Labdarúgó NB I
53 perce

Videón Nikitscher szép fejes gólja Portugáliából; Keresztes Skóciában talált be; Szánthó-gólpassz Szlovákiában

Légiósok
56 perce

NB III: a Kaposvár legyőzte a PMFC-t, lépéselőnybe került a bajnoki címért folyó versenyfutásban

Labdarúgó NB II
1 órája

Honvéd-blama Kispesten; négy gólig meg sem állt, és már négy pont a Vasas előnye – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Két megpattanó lövés okozta a Honvéd vesztét

Labdarúgó NB II
1 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik