Premier League: Ferguson szerint elég tiszteletet kapnak a játékvezetők

Vágólapra másolva!
2011.04.02. 12:54
Címkék
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United skót menedzsere, Sir Alex Ferguson elmondta, hogy bár egyetért azzal a tervvel, amely szerint csökkentenék a menedzserek és a játékvezetők közötti incidenseket a következő szezontól, ugyanakkor úgy gondolja, hogy eddig sem voltak tiszteletlenek a bírókkal szemben.

Richard Scudamore, az angol labdarúgó-liga ügyvezető igazgatója csütörtökön bejelentette: mind a húsz élvonalbeli klub beleegyezett abba, hogy a következő szezontól elkészítenek egy olyan tervet, amely csökkentené a szakvezetők és a bírók közötti incidenseket.

Egyetért ezzel a játékvezetők tevékenységét korábban kommentáló, így öt mérkőzésre eltiltott MU-menedzser, Sir Alex Ferguson is, de nem gondolja azt, hogy eddig a többi edzővel együtt tiszteletlenek lettek volna a bírókkal szemben.

„Megbüntettek öt mérkőzésre a meggondolatlan kritikám miatt, amellyel nem is vitatkoztam, de nem állt szándékomban olyat mondani, hogy kollégáimmal együtt nem tiszteljük a játékvezetőket. Tudjuk, hogy nehéz a feladatuk, de szükségük van rájuk. Azt gondolom, hogy Richard Scudamore ötlete remek, és gondolkodás nélkül egyetértek vele” – nyilatkozta Sir Alex.

Angliában rendszeresen előfordul, hogy a menedzserek a mérkőzések utáni interjúkban kifogásolják a játékvezetők döntéseit, míg a futballisták meccs közben szidják a bírókat. Ezekre szeretne megoldást találni a liga vezetősége.

Legfrissebb hírek

Cole Palmer: „Csodás érzés nyerni, pláne, hogy előzetesen senki sem hitt bennünk”

Klub-vb
39 perce

Andersont legyőzve Price nyerte a darts European Tour kilencedik, kieli állomását

Egyéb egyéni
51 perce

Nehéz győzelemmel rajtolt a CFR a bajnokságban

Minden más foci
1 órája

Hétfői sportműsor: a férfi pólóválogatottunk Japán ellen száll vízbe

Birkózás
1 órája

A nagy kettős – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
1 órája

A Chelsea a klubvilágbajnok; vizes vb, nyílt vízi úszás: káosz és meleg Szingapúrban

E-újság
1 órája

Hármat rúgott a PSG-nek, a Chelsea lett a klubvilágbajnok!

Klub-vb
1 órája

A második félidőben négy gólt rúgva fordítottak, csoportelsők a franciák a női Eb-n

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik