Yaya Touré a tabella második helyére lőtte a Man. Cityt

Vágólapra másolva!
2010.12.11. 18:12
null
Esélyeshez méltó teljesítménye révén a City már második a tabellán (Fotó: Action Images)
Címkék
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 17. fordulójában az utolsó helyen álló West Ham United a legutóbbi hat mérkőzésén veretlen és a dobogóra kerülésért harcoló Manchester Cityt fogadta. Yaya Touré remek játékának köszönhetően végül az esélyesebb manchesteri csapat örülhetett. A Gera Zoltánnal felálló Fulham hazai pályán 0–0-s döntetlent játszott a Sunderlanddel, míg az Aston Villa a West Bromwich Albiont győzte le.


 

WEST HAM–MANCHESTER CITY

A mérkőzés első félidejében először a West Ham számára adódott lehetőség, ekkor Junior Stanislas húzott a bal oldalról befelé, de jobbal leadott lövését védte Joe Hart kapus.

A 27. percben a Mancheaster City igyekezett láttatni, hogy mekkora különbség van a tabellán a két csapat között: Yaya Touré szlalomozott a West Ham védői között, lövésénél viszont nem volt túl nehéz dolga a hazaiak hálóőrének.

Tanulva az előző lehetőségből, a 30. percben Yaya Touré már ballal eresztett meg 16 méterről egy életerős bombát, amely menthetetlenül vágódott a léc alá – ezzel vezetést szerzett a City. 0–1

Nem sokon múlt, hogy pár perc elteltével már két gól legyen a vendégek előnye, Mario Balotelli fejesét a gólvonalról sikerült csak kivágni.

A félidő hajrájában a hazaiak előtt is adódtak lehetőségek, Scott Parker távoli lövése azonban kapu mellé, Frederic Piquionne fejese pedig fölé szállt, maradt tehát az egygólos manchesteri előny.

A második félidőben próbálta hamar eldönteni a mérkőzést a Manchester City. Előbb Yaya Touré maga próbálkozott, majd Balotellinek adott remek labdát, de ekkor James Tomkins becsúszva megmentette csapatát a következő találattól.

A félidő közepén a West Ham előtt adódott néhány lehetőség, aztán ismét a City percei következtek. David Silva beadását Jo lőtte csúnyán fölé, majd az utóbbi bal lábbal leadott lövése ment mellé.

A 73. percben Yaya Touré indult el a bal oldalon, Tomkins mellett könnyedén vitte el a labdát, majd a rövid sarok felé lőtt labdája a kapufáról Robert Greenre, onnan pedig a kapuba pattant, vagyis már kettővel vezetett a Manchester. 0–2

A 81. perctől pedig 0–3 állt az eredményjelzőn. Silva remekül ugratta ki a jobb oldalról befutó Adam Johnsont, aki már csak Greennel állt szemben, és a lehetőséget könnyedén értékesítette.

A West Ham erejéből ezután még egy szépítő találatra futotta: egy szögletet követően James Tomkins fejelt Hart kapujába. 1–3

A City ezzel már hét mérkőzés óta veretlen, és már a második helyen áll a Premier League tabelláján, igaz, a városi rivális Manchester United kettővel kevesebb mérkőzést játszott. A „vörös ördögök” hétfőn fogadják az Arsenalt, a Chelsea pedig a Tottenham ellen lép pályára vasárnap.

WEST HAM UNITED–MANCHESTER CITY 1–3
 

 

FULHAM–SUNDERLAND

A mérkőzésen kezdőként lépett pályára Gera Zoltán, aki többször is jó megmozdulással vétette észre magát a jobban kezdő hazai együttesben. Az első játékrészben a Fulham egyik nagy lehetőségekor éppen a magyar légiós passzolt Clint Dempseyhez, aki viszont nem tudott túljárni a Sunderland kapusának, Simon Mignolet-nak az eszén.

Az 56. percben adódott az első nagy gólszerzési lehetőség a találkozón, a londoni Carlos Salcido keresztlabdája azonban picit hosszúnak bizonyult Dempsey számára. Gera szabadrúgásból is veszélyeztetett, próbálkozása azonban nem volt elég életerős ahhoz, hogy megtréfálja vele a vendégek kapusát. Ezt követően egy felszabadító rúgással találta arcon a csereként beállt Boudewijn Zendent, aki csak hosszas ápolás után tudta folytatni a játékot.

A Fulhamnek nem sikerült gólra váltania a mezőnyfölényét, a mérkőzés így 0–0-s döntetlennel zárult.

FULHAM SUNDERLAND 0–0
 

 

A TÖBBI PÁLYÁN

Az Aston Villa Stewart Downing révén szerzett vezetést hazai pályán a West Bromwich Albion ellen, a második félidőben Emile Heskey duplázta meg az előnyt, tíz perccel később pedig Paul Scharner szépített.

Az Everton–Wigan találkozó Geráék meccséhez hasonlóan 0–0-lal végződött, míg a Blackpool Dudley Campbell góljával győzött a Stoke City ellen.

 

 AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 16 10 2 4 34–18 +16  32
2. Manchester City 17 9 5 3 24–13 +11  32
3. Manchester United 15 8 7 35–16 +19  31
4. Chelsea 16 9 3 4 30–11 +19  30
5. Tottenham 16 7 5 4 24–21 +3  26
6. Sunderland 17 5 9 3 20–18 +2  24
7. Bolton 16 5 8 3 28–23 +5  23
8. Liverpool 16 6 4 6 20–19 +1  22
9. Blackpool 16 6 4 6 24–29 –5  22
9. West Bromwich Albion 17 6 4 7 24–29 –5  22
11. Stoke City 17 6 3 8 21–22 –1  21
12. Blackburn 16 6 3 7 21–25 –4  21
13. Aston Villa 17 5 5 7 19–28 –9  20
14. Newcastle 16 5 4 7 24–25 –1  19
15. Everton 17 3 9 5 18–20 –2  18
16. Birmingham 16 3 9 4 17–19 –2  18
17. Fulham 17 2 10 5 16–20 –4  16
18. Wigan 17 3 7 7 13–28 –15  16
19. Wolverhampton 16 3 3 10 17–30 –13  12
20. West Ham 17 2 6 9 15–30 –15  12
Legfrissebb hírek

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
11 perce

Erste Liga: kanadai csatárt igazolt a Csíkszereda

Jégkorong
21 perce

Kanadai kosarassal erősített a Sopron

Kosárlabda
24 perce

Ötvenéves lett a világ legjobb játékvezetőjének megválasztott Kassai Viktor

Minden más foci
51 perce

Miért élnénk, ha nem egy álomért? Csapat van, most már jöjjön az eredmény is!

Magyar válogatott
51 perce

Könyv jelent meg a TF száz évéről

Egyéb egyéni
54 perce

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
1 órája

Szombaton országszerte 40 vízitelep várja a kajak-kenu iránt érdeklődőket

Kajak-kenu
1 órája
Ezek is érdekelhetik