Premier League: Santa Cruz ingyen a Fulhamé lehet

2010.10.30. 10:43
Címkék
Roque Santa Cruz a nyáron szabadon távozhat a Manchester Citytől – jelentette ki Roberto Mancini, a Premier League 4. helyén álló City menedzsere. A 29 éves paraguayi vélhetően a Fulhamben köt ki.

„Remélem, talál egy olyan csapatot, amelyben játszani tud, mert sokat dolgozik, és megérdemli, hogy minden héten lehetőséget kapjon" – mondta a csatárt az idén csupán egyszer a pályára küldő Mancini a BBC-nek. Az olasz inkább Carlos Tévezt és Emmanuel Adebayort játszatja, és ha Mario Balotelli is teljesen felépül, végképp nem lesz helye Santa Cruznak a csatársorban.

Mark Hughes, aki a Blackburnnél és a Citynél is a paraguayi edzője volt, korábban azt mondta, szeretné, ha Santa Cruz a Fulhamhez is követné. „Szeretném, ha nálam játszana, hiszen nagyszerű csatár, nem véletlenül dolgoztunk már többször is együtt. Ha szabaddá válik, azonnal lecsapunk rá" – mondta Hughes.

Legfrissebb hírek

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
51 perce

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
1 órája

Erős teljesítménnyel hangolódtak sportlövőink a novemberi világbajnokságra

Egyéb egyéni
1 órája

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
1 órája

A szlovénokkal kezd a magyar válogatott a jégkorong Nemzetek Európai Kupájában

Jégkorong
1 órája

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
1 órája

Vívás: Törökországban kezdődik a juniorok nemzetközi idénye

Utánpótlássport
1 órája

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2 órája