Két piros lapot is megért volna Karl Henry szörnyű belépője - videó

Vágólapra másolva!
2010.10.02. 16:46
Címkék
Ritkán látható szabálytalanság után kényszerült lemenni a pályáról Karl Henry a Wigan–Wolverhampton Premier League-találkozón. A vendégek játékosa a 11. percben olyan brutális szabálytalanságot követett el, amely után a játékvezető nem tehetett mást, felmutatta neki a piros lapot.
KARL HENRY SZABÁLYTALANSÁGA

KARL HENRY SZABÁLYTALANSÁGA

 

A Wigan menedzsere, Roberto Martínez elszörnyedve nyilatkozott az esetről.

„Brutális lendülettel és erővel érkezett, nagyon megijedtünk. Jordi nagyon szerencsés, hogy megúszta súlyos sérülés nélkül, először arra gondoltam, hogy eltört a lába" – mondta.

Henry nem először lőtt túl a célon a 2010–2011-es szezonban, a Fulham elleni meccsen az ő belépője nyomán tört el a lába Bobby Zamorának, a londoniak csatárának.

A sértett, Jordi Gómez megkönnyebbülten lélegzett fel.

„Rettenetesen kemény volt, de remélem, teljesen rendben leszek" – mondta a Sky Sports 2-nak. Csapattársa, Franco Di Santo „szörnyűnek" nevezte a belépőt.

Mick McCarthy, a Wolverhampton menedzsere – akit sokan kritizáltak csapata túl kemény játéka miatt – teljesen jogosnak tartotta a játékvezetői ítéletet.

„Rossz döntést hozott, nem kellett volna így odalépnie. Nem vitatkozhatok a kiállítással, egyértelmű, hogy piros lap volt. Hozzátenném, az elmúlt időben annyi kritikát kaptunk és kapott Karl is, hogy esélye sem volt a pályán maradnia... De megérdemelte a pirosat" – nyilatkozta.

Gómez aztán elégtételt kapott, ő szerezte meg ugyanis a vezetést a Wigannek a 65. percben, a mérkőzést pedig Hugo Rodallega döntötte el a hajrában. A Latics második győzelmét aratta a szezonban, először nyert hazai pályán, megtörve hosszú nyeretlenségi szériáját. A Wolves pocsék formában van, egymást követő negyedik vereségét szenvedte el.

GÓMEZ NEMES BOSSZÚJA

 

Henry nem érti, ez miért volt piros... (Fotó: Reuters)
Henry nem érti, ez miért volt piros... (Fotó: Reuters)
PREMIER LEAGUE
7. FORDULÓ
Wigan–Wolverhampton 2–0 (J. Gómez 65., Rodallega 86.)
KÉSŐBB
Birmingham–Everton   16.00
Stoke–Blackburn  16.00
Sunderland–Manchester United  16.00 (tv: Digi Sport)
Tottenham–Aston Villa   16.00
West Bromwich–Bolton   16.00
West Ham–Fulham   16.00
Legfrissebb hírek

Érdi Mária: Elég erős vagyok, és készen állok versenyezni

Egyéb egyéni
8 perce

Hamilton: Teljesen hasznavehetetlen vagyok, a csapatnak valószínűleg versenyzőt kellene cserélnie

F1
10 perce

Guardiola és új kisfőnöke elköltött 200 millió eurót a megújulás jegyében

Angol labdarúgás
41 perce

NB I: Diósgyőr–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
43 perce

Superliga: Arges–Csíkszereda

Minden más foci
51 perce

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
1 órája

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
1 órája

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik