Championship: Fülöp is csak találgatja pocsék kezdéseik okát

2010.10.25. 20:13
Címkék
A Championshipben szereplő Ipswich magyar kapusa, Fülöp Márton is csak találgatja, mi az oka annak, hogy csapata rendkívül rosszul kezdi a mérkőzéseket, de elmondása szerint az a jó a labdarúgásban, hogy egyből jön a következő lehetőség.
Az Ipswich rettenetesen impotensen kezdi a mérkőzéseit, legutóbbi 14 bajnokiján egészen elképesztő módon mindössze egy gólt szerezett az első játékrészben. „Egyszerűen nem tudunk teljesíteni az első félidőben. Ismét nagyon lassan kezdtünk, és nincs meg az ok, hogy miért. Ugyanez történt az előző héten is. Jól kell játszanunk az első játékrészben, különben állandóan hátrányban jövünk ki a folytatásra. Akkor pedig könnyebb játszani, amikor nincs rajtunk akkora nyomás” – nyilatkozta Fülöp. A csapat sorozatban harmadik vereségét szenvedte el – ilyenre egyébiránt 2007 februárja óta nem volt példa – és egy csapásra  jócskán hátracsúszott az élmezőnyből. „Nem jó dolog sorozatban elveszíteni három mérkőzést, de legalább ezen a héten két alkalmunk is lesz javítani – utalt a hétközi Northampton elleni Ligakupa-, valamint a Millwall elleni bajnoki mérkőzésre az Ipswich kapuvédője. – A lehető leggyorsabban vissza kell térnünk a győzelmi ösvényre, de a Championshipben minden előfordulhat.” „Karácsony előtt nehéz megítélni bármit, ez a három vereség még nem a világvége. A szurkolók mögöttünk állnak, és az a nagyszerű a labdarúgásban, hogy hamar jönnek a javítási lehetőségek” – mondta a magyar kapus. „Ez nem olyan, mint az úszás, ahol ha egy tizeddel lemaradsz az olimpián az aranyról, akkor négy évet kell várnod az új lehetőségre” – zárta mondandóját Fülöp.
Legfrissebb hírek

Szira Zsófia bronzérmes az ökölvívó Eb-n

Ökölvívás
8 perce

Bravúros fordítás Szolnokon: ötgólos hátrányból felállva nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
11 perce

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
32 perce

Honfitársainknál Szoboszlai az élen az EA FC legújabb kiadásában – íme, a magyar játékosok top 10-e

Minden más foci
1 órája

Kosárlabda: ők lehetnek a férfi NB I legjobb U20-as fiataljai

Utánpótlássport
1 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
1 órája

Szlovénia elődöntőbe jutott a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
2 órája

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2 órája