Bridge kizártnak tartja szereplését a vb-n

Vágólapra másolva!
2010.02.25. 14:06
null
<p>Bridge (fehérben) a vb-n már nem fogadhatja </p><p>Capello gratulációját (Fotó: Action Images – archív)</p>
Címkék
A Manchester City v&aacute;logatott h&aacute;tv&eacute;dje, Wayne Bridge az &uuml;gyv&eacute;dein kereszt&uuml;l nyilv&aacute;noss&aacute;gra hozott k&ouml;zlem&eacute;ny&eacute;ben tudatta, hogy az ut&oacute;bbi hetek őt, illetve John Terryt &eacute;rintő, a sajt&oacute;ban is nagy publicit&aacute;st kap&oacute; botr&aacute;nya miatt kiz&aacute;rtnak tartja szerepl&eacute;s&eacute;t a d&eacute;l-afrikai vb-n.&nbsp;

Mint ismert, John Terry kétgyermekes családapa létére viszonyt folytatott egy modellel, aki – súlyosbító körülmény – hajdani klub- és válogatottbeli társa, Wayne Bridge barátnője volt korábban. Az esetnek óriási volt a médiavisszhangja, Fabio Capello szövetségi kapitány pedig megfosztotta csapatkapitányi karszalagjától Terryt, utóbb pedig figyelmeztette játékosait, hogy a nyilvánosságra kerülő botrányok veszélyeztetik vb-szereplésüket.

Capello ekkor még úgy gondolta, hogy a két játékos képes lesz együtt dolgozni a védelemben, Bridge azonban most egyértelművé tette, hogy számára ki van zárva a dél-afrikai vb-n való szereplés.

„Mindig megtiszteltetést jelentett, ha Angliát képviselhettem. Ezzel együtt alaposan végiggondoltam a történteket, és úgy látom, hogy a szereplésem a csapatban megosztó lenne, ezért kizártnak tartom a játékomat a vb-n" – nyilatkozta Bridge az ügyvédei által nyilvánosságra hozott közleményben.

„A mai nap folyamán tájékoztattam a csapatvezetőket is a terveimről, és minden jót kívántam a válogatottnak a dél-afrikai szerepléshez" – zárul a közlemény.

Capello bajban lehet a balhátvéd posztján, ugyanis nemrég a Chelsea-ben játszó Ashley Cole is kidőlt a sorból, és egyelőre bizonytalan, hogy felépül-e a vb-re. Lehetséges jelöltként szóba jöhet az Aston Villában szereplő Stephen Warnock és Nick Shorey, az Evertonból Leighton Baines vagy a Manchester City alkalmazásában álló Joleon Lescott.

Legfrissebb hírek

Tollaslabda csapat Eb: a magyar női válogatott sem jutott tovább a selejtezőből

Egyéb egyéni
18 perce

Férfi röplabda Extraliga: a Dág vendégeként nyert a Szeged

Röplabda
26 perce

Odahaza is 3–1-re verte a Barcikát az ETO

Labdarúgó NB I
1 órája

Csillagok Monacóban: 2025 legjobb atlétái

Képes Sport
1 órája

Győri dán klubtársa túljárna Szemerey Zsófi eszén

Kézilabda
1 órája

Jégkorong: hétfőn kezdődik az U20-as divízió I/B-s vb Milánóban

Utánpótlássport
1 órája

A Cremonese szünet után őrölte fel a Leccét

Olasz labdarúgás
1 órája

Kialakult a női kosárlabda Magyar Kupa mezőnye

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik