Verón visszautasította a Manchester City ajánlatát

Vágólapra másolva!
2010.01.06. 10:37
null
Marad Argentínában: Verón (jobbra) nem tér vissza Manchesterbe (Fotó: Action Images – archív)
Címkék
Visszautasította egykori játékostársa és edzője, Roberto Mancini személyes ajánlatát Juan Sebastian Verón, az argentin Estudiantes jelenlegi csapatkapitánya, aki így nem lesz az angol Manchester City labdarúgója.

Erről maga a 34 éves argentin középpályás beszélt kedden. A La Red nevű helyi rádiócsatornának adott interjújában elárulta: Mancini telefonon kérte, hogy csatlakozzon a szigetországi együtteshez, amelyet december óta irányít az olasz szakember.

„Bár tudattam klubom vezetőivel az ajánlatot, számomra egyértelmű volt a nemleges válasz, amit azonnal közöltem is. A dolog nem pénzkérdés, családi és érzelmi okok miatt akarok maradni" – fogalmazott Verón, aki 2006-ban tért haza többéves európai légióskodás után, amelynek során többek között a City városi riválisában, a Manchester Unitedben is szerepelt.

Verón és Mancini korábban együtt futballozott a Lazióban és a Sampdoriában, majd az Internazionaléban már játékos-edző viszonyba kerültek.

A hírek szerint a Manchester City az Estudiantesnek, valamint a 2008-ban és 2009-ben is Dél-Amerika legjobbjának választott futballistának is 7 millió fontot fizetett volna, ha létrejön az átigazolás.

Legfrissebb hírek

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
6 órája

Szerdai sportműsor: Ferencváros–Noa visszavágó a BL-ben

Minden más foci
6 órája

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
6 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Gibraltári csapat vár az FTC–Noa BL-csata kiesőjére az Európa-liga selejtezőjében

Bajnokok Ligája
7 órája

Konferencialiga: andorrai döntetlenjével is továbbment a Ljubljana

Európa-konferencialiga
7 órája

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
7 órája
Ezek is érdekelhetik