MTK: Gosztonyi januárban az Evertonhoz utazhat ismerkedni

2009.12.18. 00:18
null
Gosztonyi a DVSC elleni kupameccsen is pályára lépett (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Habár az év utolsó futballnapján az MTK és a Debrecen harcolt a Magyar Kupában a négy közé jutásért, fókuszba mégis egy angol csapat került: a kék-fehéreknél csütörtökön is pályára lépő Gosztonyi Andrást nem kisebb klub szerződtetné, mint az Everton.

Gosztonyi András az egyiptomi U20-as világbajnokságon nyújtott teljesítményével hívta fel magára a Premier League-ben szereplő klub figyelmét.

A Nemzeti Sport információi szerint január elején repülőre kell ülnie, hogy az Everton szakmai stábja személyesen is megismerkedhessen vele.

A fiatal játékos átigazolásával kapcsolatban természetesen felhívtuk az angol klub sajtóosztályát is, ahol egy hölgy elsőre meglepődött, majd félperces várakozás után közölte: folyamatban lévő ügyekről nem adhat információt.

Hogy Gosztonyi András mennyi pénzért válthat klubot, egyelőre nem tudni, az viszont biztos, ha nyélbe ütik az üzletet, az MTK-játékos Angliába szerződése Magyarországon az év egyik legnagyobb átigazolási szenzációja lesz.

„Igazából még semmit sem mondhatok – mosolyogta el magát az öltözőfolyosón Gosztonyi András. – Igaz, hogy januárban Angliába kell utaznom, de ha jól tudom, egyelőre több csapat is érdeklődik irántam. Az Everton is közöttük van."

Legfrissebb hírek

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
1 perce

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
7 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
7 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
7 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
7 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
7 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
7 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
7 órája