Egy csatár léphet pályára a rangadón

Vágólapra másolva!
2009.12.13. 13:03
Címkék
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának rangadóján a 7. Liverpool a 4. helyen álló Arsenalt fogadja. A hazaiak pocsék formában várják a találkozót, és vélhetően minden esélyüket elveszítenék a bajnoki címért folytatott harcban, ha pontot vesztenének a sérülésekkel sújtott londoniak ellen

Fernando Torres lehet az egyetlen pályára lépő csatár (fotó: Action Images - archív)
Fernando Torres lehet az egyetlen pályára lépő csatár (fotó: Action Images - archív)

A szezon előtt még a bajnoki címre esélyes csapatok közé sorolták a vasárnap délután egymással összecsapó Liverpoolt és Arsenalt. A két együttes azonban decemberre jelentősen lemaradt a tabellát vezető Chelsea, Manchester United páros mögött, és csak az esélyesek szombati botlása miatt (a United hazai pályán kapott ki az Aston Villától, a Chelsea pedig csak döntetlenre volt képes az Everton ellen) csillant meg újra a bajnoki cím megszerzésének reménye Rafa Benítez és Arsene Wenger tanítványai előtt.

WENGER SZERINT 83 PONT KELL A BAJNOKNAK

„A Premier League

történetének legnyitottabb idénye a mostani. Bárki megverhet bárkit, senki sem tudhatja pontosan, hogy mire számíthat. Véleményem szerint emiatt kevesebb pont is elég lehet a bajnoki címhez. Amelyik csapat 83 pontot szerez, az bajnok lesz” – vélekedett Wenger a szezonról.

A Liverpool spanyol edzője a Fiorentina elleni szerdai Bajnokok Ligája-búcsú után kijelentette, hogy számára „most kezdődik az új szezon". Benítez fogadkozása nem is meglepő annak a fényében, hogy csapata legutóbbi 14 tétmérkőzéséből mindössze hármat tudott megnyerni.

Annak ellenére, hogy a csapatok nincsenek kimagasló formában, jó mérkőzésre lehet számítani, ugyanis az Arsenal liverpooli vendégjátékai az utóbbi években rendre izgalmas, gólgazdag találkozókat hoztak. 2007 januárjában Júlio Baptista négy góljával 6–3-ra nyertek a londoniak, 2008 áprilisában a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében 4–2-re nyert a Liverpool, míg 2009 tavaszán Andrej Arsavin négy góljával 4–4-es döntetlen született bajnokijukon.

A sérülteket tekintve a Liverpool sokkal kedvezőbb állásból várja a mérkőzést, mindössze Ryan Babel bajlódik kisebb sérüléssel, a másik oldalon Nicklas Bendtner, Gäel Clichy, Johann Djourou, Emmanuel Eboue, Kieron Gibbs, Robin van Persie és Tomás Rosicky biztosan nem léphet pályára, míg Abou Diaby és Eduardo játéka is kérdéses.

Könnyen elképzelhető tehát, hogy az Arsenal klasszikus csatár nélkül fog pályára lépni, ami az jelentené, hogy a 20 mezőnyjátékos közül feltehetően csak a spanyol Fernando Torres lenne az egyetlen vérbeli támadó.

A mérkőzést kövesse nyomon élő, szöveges tudósításunk segítségével!

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Chelsea 16 12 1 3 40–13 +27  37
2. Manchester United 16 11 1 4 34–14 +20  34
3. Aston Villa 16 8 5 3 26–14 +12  29
4. Arsenal 14 9 1 4 38–18 +20  28
5. Tottenham 16 8 3 5 35–22 +13  27
6. Manchester City 15 6 8 1 29–21 +8  26
7. Liverpool 15 7 3 5 31–20 +11  24
8. Birmingham 16 7 3 6 16–16 0 24
9. Fulham 16 6 5 5 20–17 +3  23
10. Sunderland 16 6 3 7 22–22 0 21
11. Stoke City 16 5 6 5 15–19 –4  21
12. Blackburn 16 5 4 7 16–28 –12  19
13. Burnley 16 5 3 8 20–34 –14  18
14. Wigan 16 5 3 8 19–36 –17  18
15. Everton 16 4 5 7 22–30 –8  17
16. Hull City 17 4 5 8 17–34 –17  17
17. Wolverhampton 16 4 4 8 15–28 –13  16
18. West Ham 16 3 5 8 24–31 –7  14
19. Bolton 15 3 4 8 20–32 –12  13
20. Portsmouth 16 3 2 11 14–24 –10  11
Legfrissebb hírek

NB I: Zalaegerszeg–Debrecen

Labdarúgó NB I
2 perce

A férfi röplabda-válogatott centere Franciaországba igazolt

Röplabda
7 perce

Wisla után Ciprus, Kiss Tamás napokon belül klubot válthat

Légiósok
16 perce

Röplabda: Bartal Gergellyel komoly célokat tűzött ki a TFSE férficsapata

Röplabda
17 perce

Szoboszlai: Ezeket a nagy elvárásokat nem szeretem

Angol labdarúgás
26 perce

1987 után szerzett újra vb-érmet a férfi tőrcsapat!

Egyéb egyéni
31 perce

Óriási fölénnyel nyerték meg a kínaiak a műugrók csapatversenyét a vizes vb-n

Vizes vb 2025
48 perce

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
48 perce
Ezek is érdekelhetik