Ballack: Nem szabad Mourinhóra figyelni!

Vágólapra másolva!
2009.12.23. 21:33
Címkék
A Chelsea középpályása, Michael Ballack óva inti csapattársait attól, hogy figyelmet szenteljenek José Mourinho nyilatkozatainak. Mint ismert, a londoni csapatot a portugál edző jelenlegi együttesével, az Internazionaléval sorsolták össze a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, amit Mourinho szokásos, magabiztos stílusában kommentált.
Három éve Ballack még nem tehette meg, hogy nem figyel Mourinhóra (Fotó: Action Images)
Három éve Ballack még nem tehette meg, hogy nem figyel Mourinhóra (Fotó: Action Images)

„Mourinho azt mondta, hogy nincs szüksége a játékunk tanulmányozására, de kérdem én, Braniszlav Ivanovics vagy Nicolas Anelka tagja volt az ő régi csapatának?” – utalt rá Ballack, hogy a mai Chelsea nem ugyanaz, mint a Mourinho által irányított Chelsea.

„Ezek a nyilatkozatok részei az ő kis játékának. Nekünk azonban csak magunkra kell figyelni, a pszichológiai hadviselésével nem szabad foglalkoznunk – folytatta a német játékos. – Az valóban előnyt jelent a számára, hogy szinte mindent tud a klubról, ám a pályán a játékosai lesznek ott ellenünk, nem pedig ő. Nagy csata lesz, az első perctől az utolsóig.”

Mourinho azt is elmondta, hogy számára semmi jelentősége sincs annak, hogy éppen korábbi csapatát sodorta útjukba a sors, ám Ballack ezt másképp gondolja: „Számunkra különleges párharc lesz, és így van ezzel a portugál edző is.”

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: első fordulós meccsek a Roland Garroson

Minden más foci
4 órája

Robbie Keane: Európában más kell…; Szoboszlai kezében a Premier League serlege

E-újság
4 órája

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
4 órája

Egyetlen gól döntött: az Egyesült Államok nyerte meg a férfi jégkorong-vb-t

Jégkorong
5 órája

Femke Bol versenycsúccsal nyitott Rabatban

Atlétika
5 órája

A ráadás tizedik percében egyenlített Gyökeres, hosszabbításban Portugál Kupa-győztes a Sporting

Minden más foci
5 órája

Fordulatos meccsen nyert Velencében a Juventus, így ő indulhat a BL-ben

Olasz labdarúgás
5 órája

Lewandowski duplázott, a Barcelona sima győzelemmel búcsúzott az idénytől

Spanyol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik