Sunderland: Fülöpék edzője a „klasszis" Gordont dicséri

Vágólapra másolva!
2009.11.03. 20:23
Címkék
Első számú kapusát, a skót válogatott Craig Gordont dicsérte Steve Bruce, a Sunderland labdarúgócsapatának menedzsere.

 

Gordont 9 millió fontért igazolta a Sunderland 2007-ben, de sokszor sérüléssel küszködött, így többször is hosszabb időre Fülöp Márton mögé szorult a csapatban.

„Most kezdi azt nyújtani, amit vártunk tőle. Előző szezonját tönkretették a sérülések, és szeretném, ha még több önbizalommal védene. Klasszisteljesítményt tud nyújtani, a West Ham ellen egészen kiemelkedő volt a produkciója. Nem siettettük térdsérülése után a visszatérését, ez most fizetődik ki" – nyilatkozta a Timesnak Bruce.

Legfrissebb hírek

Karriercsúcsot döntene hazánk első számú teniszezője – videó

Tenisz
33 perce

NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás

Labdarúgó NB I
47 perce

Néhány nap karácsonyi pihenő jön az osztrák ligában

Jégkorong
1 órája

Úszás: nemzetközi évbúcsúztató Győrben, hazai sikerekkel

Utánpótlássport
1 órája

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
1 órája

Eltűnőben a tét nélküli felkészülési meccsek: Ázsiában is érkezik a Nemzetek Ligája

Minden más foci
1 órája

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
2 órája

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik