Liverpool: angol sajtóhírek szerint a „vörösök” figyelik Koman Vladimirt

Vágólapra másolva!
2009.10.28. 10:29
Címkék
Angol sajtóinformációk szerint a Premier League-ben szereplő Liverpool szakmai stábja figyeli a magyar U20-as válogatott középpályása, Koman Vladimir teljesítményét.

A tévedhetetlennek éppen nem nevezhető Daily Mirror honlapján megjelent (de többek között a BBC sportrovata által is átvett) értesülés szerint az egyiptomi U20-as világbajnokságon nagyszerűen futballozó Koman Vladimir felkeltette a Liverpool szakmai stábjának érdeklődését.

A Sampdoria középpályása jelenleg kölcsönben a Serie A-ban újonc Bari csapatában szerepel, szerződése pedig 2012-ig köti a genovai együtteshez. A piaci értéke 4 millió font körül lehet – írja a honlap.

A hírnek lehet valóságalapja, hiszen a Liverpool játékosmegfigyelői többek között saját labdarúgóik, Németh Krisztián, Simon András és Gulácsi Péter játékát is figyelemmel kísérték az U20-as tornán, és ekkor szúrhatott nekik szemet a tehetséges középpályás.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
15 perce

Vitályos Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
16 perce

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
41 perce

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
42 perce

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
52 perce

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
1 órája

A Napoli harmadszor nyerte meg az olasz Szuperkupát

Olasz labdarúgás
1 órája

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik