Liverpool: a vezetőség a bizalmáról biztosította Rafa Benítezt

Vágólapra másolva!
2009.10.25. 16:38
Címkék
Ritka rosszul rajtolt az angol Liverpool labdarúgócsapata a Premier League küzdelmeiben. A Rafa Benítez által irányított együttes kilenc mérkőzésen tizenöt pontot gyűjtött, miközben négyszer vereséget szenvedett, ám a klubvezetőség kiállt a spanyol tréner mellett.

 

„Amikor a klubhoz kerültem, az első dolgom volt Rafát biztosítani arról, hogy kitölti az ötéves szerződését. Elég megnézni a Premiershipben két nagy riválisunk utóbbi tíz-tizenkét évét, és rögtön meglátjuk a folyamatosság hasznát" – nyilatkozta Christian Purslow klubigazgató a BBC Radio Five Live című műsorában.

„A Liverpool Football Clubnak hosszú távú tervei vannak, ezen az úton haladva először hazánkban, majd a világon is a legsikeresebbnek kell lennünk, és nem szabad közben aggódnunk a rövid távú eredmények miatt. Ebben a tervben Rafa Benítez központi szerepet tölt be."

„Annak a csapatnak a magja, amely az előző szezonban 86 pontot gyűjtött, együtt maradt, úgyhogy nekem minden okom megvan, hogy azt higgyem: sikeresek tudunk lenni."

A Livepool a bajnokság 10. fordulójában a Manchester Unitedet fogadja. A találkozóról szóló élő beszámolónkat itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
45 perce

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
54 perce

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
1 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
1 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
2 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
2 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik