Osztályt nem, de csapatot váltott Priskin Tamás

Vágólapra másolva!
2009.08.07. 15:08
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Watford a hivatalos honlapján bejelentette, hogy Priskin Tamás a szintén másodosztályú Ipswich Townhoz szerződött. A magyar csatár három évre írt alá új együtteséhez.
Priskin Tamást nem láthatjuk többé a Watford mezében
Fotó: Action Images
Priskin Tamást nem láthatjuk többé a Watford mezében
Priskin Tamást nem láthatjuk többé a Watford mezében
Fotó: Action Images
Priskin Tamást nem láthatjuk többé a Watford mezében

Priskin fel szeretne jutni új csapatával a PL-be
Fotó: itfc.co.uk
Priskin fel szeretne jutni új csapatával a PL-be
Korábban már közöltük, hogy a két klub mindenben megegyezett, de ezt eddig egyik csapat sem erősítette meg. Az átigazolás a Watford mai bejelentésével vált hivatalossá.

A felek az átigazolási díj összegét nem hozták nyilvánosságra, ám angol lapinformációk szerint Priskint 1.7 millió fontért szerződtette Roy Keane együttese.

A válogatott játékos már átesett a kötelező orvosi vizsgálatokon, és miután mindent rendben találtak, aláírta hároméves szerződését. Így a Championship 1. fordulójában a hétvégén akár már pályára is léphet új csapatában a Coventry elleni idegenbeli mérkőzésen.

Priskin a Watford színeiben 65 bajnokin 15 gólt szerzett. Roy Keane, az Ipswich menedzsere akkor döntött a szerződtetéséről, amikor a Parma elleni felkészülési meccsen gólt szerzett a magyar támadó.

Úgy tudni, az ír szakember három ajánlatot tett a futballistáért, és a harmadikat végül elfogadta a Watford, amely a hírek szerint a vételár felett további összeget kaphat, ha idővel az Ipswich is eladja Priskint.

PRISKIN AZ ÉLVONALBA VÁGYIK

„Tisztában vagyok vele, hogy az Ipswich célja a Premier League-be jutás, így amikor megtudtam, hogy a klub megegyezett a Watforddal, hamar dönteni tudtam a távozásról” – kezdte nyilatkozatát új csapata honlapján Priskin Tamás.– Az Ipswich egy nagy klub, jelentős célokkal, és én segíteni fogok ezek elérésében.”
A játékos azt is elárulta, hogy átigazolása előtt kikérte Fülöp Márton véleményét is, aki már dolgozott Roy Keane futballistájaként. „Márton is azt mondta, hogy Keane irányításával sokat fejlődhetek. Ez nagy lehetőség számomra, és már nagyon várom, hogy bemutatkozhassam” – fogalmazott a magyar légiós.


PRISKIN GÓLOK AZ ELMÚLT IDÉNYBŐL



A LEGDRÁGÁBB MAGYAR JÁTÉKOSOK

Játékos Összeg Honnan Hova
Huszti Szabolcs 3 millió euró (887 millió forint) Hannover (német) Zenit (orosz)
Halmosi Péter 2.5 millió euró (584.2 millió) Plymouth (angol) Hull City (angol)
Gera Zoltán 1.5 millió font (566.8 millió) Ferencváros WBA (angol)
Priskin Tamás 1.7 millió font (540.6 millió) Watford (angol) Ipswich Town (angol)
Détári Lajos 18 millió márka (522 millió) Frankfurt (német) Olympiakosz (görög)
Dzsudzsák Balázs 2 millió euró (509 millió) Debrecen PSV Eindhoven (holland)
MTI
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik