Anglia: Priskin az élvonalban szerepelne az Ipswichcsel

2009.08.07. 16:13
Címkék
Ahogy arról beszámoltunk, Priskin Tamás három évre Roy Keane csapatához, az Ipswich Townhoz szerződött. A magyar csatár már nyilatkozott is új klubja honlapján; elmondta, hogy új klubjával szeretne ismét a legjobbak között szerepelni.
„Tisztában vagyok vele, hogy az Ipswich célja a Premier League-be jutás, így amikor megtudtam, hogy a klub megegyezett a Watforddal, hamar dönteni tudtam a távozásról” – kezdte nyilatkozatát új csapata honlapján Priskin.„Az Ipswich egy nagy klub, jelentős célokkal, és én segíteni fogok ezek elérésében” – tette hozzá a támadó.A játékos azt is elárulta, hogy átigazolása előtt kikérte Fülöp Márton véleményét is, aki már dolgozott Roy Keane futballistájaként.„Márton is azt mondta, hogy Keane irányításával sokat fejlődhetek. Ez nagy lehetőség számomra, és már nagyon várom, hogy bemutatkozhassam” – fogalmazott a magyar légiós.
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
3 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
4 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
4 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
4 órája

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
5 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
5 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
5 órája
Ezek is érdekelhetik