Premier League: Uraim, az angolok már a sztratoszférában vannak!

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2009.07.06. 19:12
Úgy tűnik, a nyári forróság mellett a világgazdasági válság is Angliában a legelviselhetőbb, ugyanis az idénre rendeltetett „bolond szezonban” ezúttal is a brit csapatok költik a legtöbb pénzt sárgolyónkon. A főszereplők a manchesteri csapatok, a City és a United, amelyek közül előbbi eddig a kiadási, utóbbi a bevételi oldalra koncentrált. A Chelsea mostani ez irányú tevékenységéről viszont mindent elmond, hogy rövid időre átigazolási mérlegük pozitívba billent. Szögezzük le gyorsan: igen rövid időre. Újraindul az NSO átigazolási körképe, heti öt alkalommal más-más topliga kerül górcső alá – elsőként a Premier League eddigi transzfereit tekintjük át.
Amikor (égszín)kék a világ: Gareth Barry bemutatása a Manchester Citynél
Fotó: Reuters
Amikor (égszín)kék a világ: Gareth Barry bemutatása a Manchester Citynél
Amikor (égszín)kék a világ: Gareth Barry bemutatása a Manchester Citynél
Fotó: Reuters
Amikor (égszín)kék a világ: Gareth Barry bemutatása a Manchester Citynél

A bajnoki cím védője, a Manchester United eladta legnagyobb klasszisát, húzóemberét – és nevét, Cristiano Ronaldót a Real Madridnak, mégpedig 94 millió euróért. Nem látunk bele az ügy hátterébe, az viszont egészen biztos, hogy a csillogó technikájú és hajú portugál többször is kijelentette, hogy szívesen igazolna a Real Madridhoz (Igaz, ki nem?), másrészt – józan emberi számítás szerint – a pénz nem lehetett volna akadálya maradásának.

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a mindenható menedzser, Alex Ferguson és a vezetőség megunták, hogy sztárjátékosuk folyamatosan revolverezze őket, így aztán a nyugalom kedvéért és a példastatuálás céljából elengedték Ronaldót. Gyorsan meg is szerezték a helyére Luis Valenciát, akit éppen a Real szemelt ki a télen magának: az ecuadori szélső minden kétséget kizáróan hatalmas tehetség, egyelőre azonban még „nem ugyanaz a kávéház”, mint a portugál aranylabdás.

A csatársorból távozott az argentin Carlos Tévez, aki az elmúlt idényben igen kevés gólt termelt, és nem lopta be magát Ferguson szívébe, ráadásul visszautasította a klub szerződéshosszabbítási ajánlatát, amely alig évi hatmillió euróról szólt. Nagy kérdés, hogy Tévez játékjoga most éppen visszakerült-e az MSI nevű céghez, az argentin maga rendelkezik vele vagy éppen a Corinthians, mint ahogyan azt egyes német lapok sejteni vélik…

Az MU természetesen tovább dolgozik az erősítésen: Karim Benzemáról lemaradtak ugyan a „vörösök”, de Michael Owen személyében újra lett aranylabdás játékosuk, megszereztek néhány ígéretes serdülőt, no és nem tettek még le Sergio Agüero és David Villa megvásárlásáról sem. Owent sokan kritizálták mostanában, ám ne feledjük el, ha egészséges, parádés mérkőzés/gól arányokat produkál. Ha egészséges…

Az Arsenal az idén is szolgált meglepetésekkel: egyrészt Arsene Wenger lemondott félcsapatnyi fiatal további szolgálatairól, másrészt a szikár gall jónak látta, ha tízmillió eurót fizet az Ajax belga középső védőjéért, Thomas Vermaelenért, aki az elmúlt idényben 6.27-es átlagot szorgoskodott össze a holland pontvadászatban. Érkezhet még Felipe Melo a Serie A-ból, távozhat Emmanuel Adebayor ugyanoda. Azokkal a „sihederekkel”, akikkel komolyan számol Wenger, hosszú távú szerződést kötöttek az „ágyúsok”.

A Chelsea-től sem azt vártuk, amit eddig nyújtott: visszatért kölcsönből a Bundesliga-menő Claudio Pizarro és a nagy reményű Andrij Sevcsenko, aki Milánóban két gólt is rúgott az elmúlt idényben; majd 5.8 millió eurót fizettek a londoniak az elmúlt bajnokságban négy hálózörgetésig jutó Daniel Sturridge-ért a Manchester Citynek. Érkezett egy cserekapus is, míg Ben Szahart eladták az Espanyolnak. További jó hír a londoniak számára, hogy vendégszerepléséből visszatért az Interhez a portugál Ricardo Quaresma, és a sokak által kritizált (egyébként nem rossz átlagot elérő) José Bosingwa is távozhat…

A „kékek” új menedzsere, Carlo Ancelotti már megmutatta, hogy ki tudja hozni a maximumot egy szürkébb keretből is, de a biztonság kedvéért szeretné még Maicont, Jurij Zsirkovot és Patót is csapatához szólítani – az orosz szélső(hátvéd) alá is írt. A Liverpool már erősített, és éppen az egykoron a Chelsea-ben létszám felettivé nyilvánított, az elmúlt időkben viszont alaposan magára találó Glen Johnsonért adott a klub 20.5 millió eurót a Portsmouthnak.

A „vörösök” elengedték a tíz évvel ezelőtt igazolt, de már 35 esztendős finnt, Sami Hyypiät a Bayern Leverkusenhez, az argentin Sebastián Letót pedig a Panathinaikoszhoz – négymillióért. Ha hinni lehet Fernando Torresnek, a nyáron tovább bővül Liverpool „spanyol negyede”, bár Xabi Alonso szekerének rúdja igencsak déli irányba áll.

Mint rendesen, a kisebb angol csapatok ezúttal is derekasan költekeznek: a több rutinos exsztártól is megváló West Ham végleg megszerezte hosszú harc után a Toulouse-tól a balbekk Hérita Nkolongo Ilungát 3.5 millió euróért, tizedannyiért Újpestről Kurucz Pétert, és kölcsönkérték az Intertől a chilei szélsőt, Luis Jiménezt, de visszatért madridi jutalomnyaralásából a francia Julien Faubert is. A Halmosi Pétert is soraiban tudó Hull City több mint kétmillió eurót fizetett a kongói-francia védőért, Steven Mouyokolóért, és igen közel áll ahhoz, hogy kevés híján hetet utaljon át Fraizer Campbellért a Manchester Unitednek.

A frissiben feljutók is odacsaptak a lovak közé: a Wolverhampton Wanderers a hárommillióba kerülő Nenad Milijasszal és több rutinos Premiership-játékossal élesítette farkasfogait, összesen 17.4 millió euróért, a Birmingham 16.2 millió eurót költött, a Burnley pedig több mint egymilliárdot, magyar pénzben számolva...

A tavalyi idényben 157, előtte 64 millió eurót minden különösebb siker nélkül eltapsoló Manchester City ezúttal is külön kategória és bekezdés: a klub 21.2 millió eurót fizetett a Blackburnnek az Angliában kivirágzó paraguayi csatárért, Roque Santa Cruzért, és 13.9-et az Aston Villának a bajnokság egyik legjobb középső középpályásáért, Gareth Barryért. Különösen ez utóbbi transzfer érdekes, hiszen Barryt több alkalommal is csak nüanszok választották el a Liverpooltól, másrészt a 28 esztendős játékos 12 idény után hagyta ott a játékos szeretett klubját, hiszen 1997 óta volt profiként „Villa-lakó”.

Újgazdagék gigászi keretüket is csökkentették némileg, ám a számlájukon pihenő eurószázmilliók nem sokáig hevernek ott tétlenül: az angolok tervei szerint hamarosan a sztratoszférikus ajánlattal csábított Samuel Eto’óhoz, Maiconhoz és Carlos Tévezhez kerül eme summa egy jelentékeny része, aláírási pénzek gyanánt…

JÖTTEK-MENTEK

MANCHESTER UNITED
Érkezett: Luis Valencia (Wigan, 18 900 000), Tom Cleverley (Leicester City, kv.), David Gray (Plymouth, kv.), Manucho (Hull City, kv.), Danny Simpson (Blackburn, kv.), Michael Owen (Newcastle, i.)
Távozott: Carlos Tévez (kv.), Cristiano Ronaldo (Real Madrid, 94 000 000), Rodrigo Possebon (Sporting Braga, k.), Daniel Galbraith (Hibernians)
 
LIVERPOOL
Érkezett: Miki Roqué (Cartagena, kv.), Andrej Voronin (Hertha, kv.), Glen Johnson (Portsmouth, 20 500 000), Ryan Flynn (Wrexham, kv.), Adam Hammill (Barnsley, kv.), Jermaine Pennant (Portsmouth, kv.)
Távozott: Sami Hyypiä (Bayer Leverkusen, i.), Sebastián Leto (Panathinaikosz, 4 000 000), Paul Anderson (Nottingham Forest, 292 000), Astrit Ajdarevic (Leichester City, i.), Miki Roqué (szl.)
 
CHELSEA
Érkezett: Claudio Pizarro (Werder Bremen, kv.), Andrij Sevcsenko (Milan, kv.), Daniel Sturridge (Manchester City, 5 800 000), Scott Sinclair (Birmingham City, kv.), Jimmy Smith (Leyton Orient, kv.), Ross Turnbull (Middlesbrough, i.), Jurij Zsirkov (CSZKA Moszkva, 18 000 000)
Távozott: Ricardo Quaresma (Inter, kv.), Ben Szahar (Espanyol, 1 000 000), Szlobodan Rajkovics (Twente, k.), Mineiro (szl.)
 
ARSENAL
Érkezett: Pedro Botelho (Salamanca, kv.), Armand Traoré (Portsmouth, kv.) , Philippe Senderos (Milan, kv.), Kerrea Gilbert (Leicester City, kv.), Jay Simpson (West Bromwich, kv.), Thomas Vermaelen (Ajax, 10 000 000)
Távozott: Abu Ogogo (Dagenham & Redbridge FC, i.), Amaury Bischoff (szl.), Rui Fonte (szl.), Paul Rodgers (szl.), Rene Steer (szl.)
 
EVERTON
Érkezett: Anton Peterlin (Ventura County) , John Paul Kissock (Accrington Stanley, kv.), Iain Turner (Nottingham Forest)
Távozott: Segundo Castillo (Crvena zvezda, kv.), Nuno Valente (szl.), Andy van der Meyde (szl.), John Irving (szl.), Lars Jacobsen (Blackburn, i.)
 
ASTON VILLA
Érkezett: Barry Bannan (Derby County, kv.), Marlon Harewood (Wolverhampton Wanderers),
Távozott: Gareth Barry (Manchester City, 13 900 000), Stuart Taylor (Manchester City, i.), Martin Laursen (visszavonult)
 
FULHAM
Érkezett: Szeol Ki Hjon el-Hilal, kv.), Hameur Bouazza (Birmingham, kv.), Adrian Leijer (Norwich, kv.), Gabriel Zakuani (Peterborough, kv.), Stephen Kelly (Birmingham, i.), Wayne Brown (Turku PS, kv.)
Távozott: Gabriel Zakuani (Peterborough, i.), Collins John (szl.), Giles Barnes (Derby County, kv.), Julian Gray (szl.), Moritz Volz (szl.)
 
TOTTENHAM HOTSPUR
Érkezett: Kevin-Prince Boateng (Borussia Dortmund, kv.), Giovani Dos Santos (Ipswich Town, kv.), Anthony Gardner (Hull City, kv.), Chris Gunter (Nottingham Forest, kv.), Adel Taarabt (Queens Park Rangers, kv.)
Távozott: Frazier Campbell (Manchester United, kv.), Ricardo Rocha (szl.), Gilberto (szl.)
 
WEST HAM UNITED
Érkezett: Julien Faubert (Real Madrid, kölcsönből vissza), Hérita Ilunga (Toulouse, 3 500 000 euró), Tony Stokes (Újpest, kv.), Luis Jiménez (Inter, kölcsönbe), Lee Bowyer (Birmingham, kv.), Nigel Quashie (Wolverhampton, kv.), Kurucz Péter (Újpest, 350 000)
Távozott: Jan Lastuvka (Sahtar Doneck, kv.), Radoslav Kovac (Szpartak Moszkva, kv.), Lucas Neill (szerződése lejárt), Kyel Reid (Sheffield U., 400 000), Freddie Sears (Crystal Palace, k., i.), Joe Widdowson (Grimsby Town, i.), Calum Davenport (szl.), David Di Michele (Torino, kv.), Diego Tristán (szl.), Walter López (szl.), Lee Bowyer (szl.)
 
MANCHESTER CITY
Érkezett: Gareth Barry (Aston Villa, 13 900 000), Roque Santa Cruz (Blackburn, 21 200 000), Stuart Taylor (Aston Villa, i.), Richard Martin (kv.), Tal Ben Haim (Sunderland, kv.), Jó (Everton, kv.)
Távozott: Daniel Sturridge (Chelsea, 5 800 000), Joe Hart (Birmingham, k., i.), Dietmar Hamann (szl.), Michael Ball (szl.), Darius Vassell (szl.), Danny Mills (szl.), Gláuber (szl.)
 
WIGAN ATHLETIC
Érkezett: Jordi Gómez (Espanyol B, 2 450 000), Rachid Bouaouzan (NEC, kv.), Henri Camara (Stoke City, kv.), Marlon King (Middlesbrough, kv.), Hendry Thomas (CD Olimpia)
Távozott: Amr Zaki (Zamalek, kv.), Lewis Montrose (Wycombe Wanderers, i.), Luis Valencia (Manchester United, 18 900 000), Mido (Middlesbrough, kv.), Antoine Sibierski (szl.)
 
STOKE CITY
Érkezett: Tom Soares (Charlton Athletic, kv.)
Távozott: Henri Camara (Wigan, kv.), Stephen Kelly (Birmingham, kv.), Marc Grocott (szl.), Jimmy Phillips (szl.), Dominic Matteo (visszavonult), Robert Garrett (Linfield)
 
BOLTON WANDERERS
Érkezett: Sean Davis (Portsmouth, ingyen)
Távozott: Ebi Smolarek (Racing Santander, kv.), Sébastien Puygrenier (Zenit, kv.), Blerim Dzemaili (Torino, 2 000 000), Ariza Makukula (Benfica, kv.)
 
PORTSMOUTH
Érkezett: Aaron Mokoena (Blackburn, i.), Joel Ward (Bournemouth, kv.)
Távozott: Armand Traoré (Arsenal, kv.), Teofanisz Gekasz (Bayern Leverkusen, kv.), Glen Johnson (Liverpool, 20 500 000), Djimi Traoré (AS Monaco, i.), Arnold Makengo (FC Lorient, k.), Sean Davis (Bolton, i.), Glen Little (szl.), Jermaine Pennant (Liverpool, kv.), Noe Pamarot (szl.), Jerome Thomas (szl.), Lauren (szl.), Andre Blackman (Bristol City, i.), Andrea Mbuyi-Mutombo (Standard Liege, i.)
 
BLACKBURN ROVERS
Érkezett: Elrio van Heerden (FC Bruges, i.), Gaël Givet (Olympique Marseille, 4 000 000), Lars Jacobsen (Everton, i.), Steven N’Zonzi (Amiens, 500 000), Frank Fielding (Rochdale, kv.), Paul Gallagher (Plymouth, kv.), Maceo Rigters (Barnsley), Nick Blackman (Blackpool, kv.)
Távozott: Carlos Villanueva (Audax Italiano, kv.), André Ooijer (PSV, i.), Aaron Mokoena (Portsmouth, i.), Tugay (visszavonult), Matt Derbyshire (Olympiakosz, 3 000 000), Roque Santa Cruz (Manchester City, 21 200 000), Danny Simpson (Manchester United, kv.), Bryan Hodge (Partick Thistle, i.)
 
SUNDERLAND
Érkezett: Russell Anderson (Burnley, kv.), Greg Halford (Sheffield United, kv.), Roy O’Donovan (Blackpool, kv.), Jack Colback (Sunderland U19)
Távozott: Peter Hartley (Hartlepool, i.), Michael Chopra (Cardiff City, 4 650 000), Arnau Riera (szl.), David Connolly (szl.), Dwight Yorke (visszavonult), Nick Colgan (szl.), Darren Ward (szl.), Tal Ben Haim (Manchester City, kv.), Djibril Cissé (Marseille, kv.), Calum Davenport (West Ham, kv.), Greg Halford (Wolverhampton, 2 340 000), Arnau Riera (szl.), Peter Hartley (Hartlepool United, i.)
 
HULL CITY
Érkezett: Steven Mouyokolo (US Boulogne, 2 150 000)
Távozott: Dean Windass (Darlington FC, i.), Ryan France (szl.), Anthony Gardner (Tottenham), Manucho (Manchester United, kv.), Matt Plummer (szl.)
 
WOLVERHAMPTON WANDERERS
Érkezett: Nenad Milijasz (Crvena zvezda, 3 000 000), Marcus Hahnemann (Reading, i.), Kevin Doyle (Reading, 7 560 000.), Andrew Surman (Southampton, 1 400 000), Greg Halford (Sunderland, 2 340 000), Ronald Zubar (Marseille, 3 000 000), Scott Malone (Újpest, kv.)
Távozott: Marlon Harewood (Aston Villa, kv.), Nigel Quashie (West Ham, kv.), Graham Stack (Plymouth, kv.), Liam Hughes (szl.)
 
BIRMINGHAM CITY
Érkezett: Artur Krysiak (Motherwell, kv.), Semih Aydilek (Motherwell, kv.), Christian Benítez (Santos Laguna, 6 300 000), Scott Dann (Coventry, 4 000 000), Joe Hart (Manchester City, k., i.), Giovanny Espinoza (Barcelona SC, i.), Roger Johnson (Cardiff City, 5 900 000), Krystian Pearce (Scunthorp, kv.)
Távozott: Kemy Agustien (AZ, kv.), Hameur Bouazza (Fulham, kv.), Carlos Costly (GKS Belchatow, kv.), Mehdi Nafti (Arisz Szaloniki, i.), Stephen Kelly (Fulham, i.), Djimi Traoré (Portsmouth, kv.), Scott Sinclair (Chelsea, kv.), Rádi Dzsaidi (szl.), Robin Shroot (Burton, k., i.), Artur Krysiak (szl.)
 
BURNLEY
Érkezett: Remco van der Schaaf (Bröndby, kv.), David Edgar (Newcastle, i.), Chris Lynch (Burnley U19), Chris Anderson (Burnley U19), Alex-Ray Harvey (Burnley U19), Nik Kudiersky (Burnley U19), Wes Fletcher (Burnley U19), Tyrone Mears (Derby, 590 000), Steven Fletcher (Hibernian, 3 530 000)
Távozott: Király Gábor (1860 München, i.), Alan Mahon (Tranmere Rovers, i.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik