
Fotó: Reuters
Ez nem Vidics (pirosban) napja volt...

Fotó: Reuters
Ez nem Vidics (pirosban) napja volt...
Legutóbb 1992 januárjában kapott ki bajnoki mérkőzésen ilyen különbséggel hazai pályán a Manchester United. Annak idején az akkor élvonalbeli Queens Park Rangers mészárolt az Old Traffordon, a mérkőzés főhőse a mesterhármast hintő Dennis Bailey volt.
Ez alkalommal nem volt a vendég Liverpoolban három gólig jutó játékos, sőt a négy találaton négyen osztoztak: Fernando Torres, Steven Gerrard, Fábio Aurélio és Andrea Dossena volt eredményes – miután Cristiano Ronaldo vezetést szerzett a Unitednek az első félidő közepén.
„Óriási győzelmet arattunk, és nagyszerű tartásról tett tanúbizonyságot mindenki, aki csak pályára lépett. A végén már kényelmesek lehettünk, mert emberelőnyben voltunk, ennek ellenére azt mondom, hogy férfias, kemény küzdelem volt. Remélem, hogy győzelmünk után a United következő ellenfelei is elhiszik, hogy a Manchester legyőzhető” – mondta a találkozó lefújását követően a vendégek csapatkapitánya, Steven Gerrard, aki tizenegyest harcolt ki, majd váltott gólra.
A csapatkapitányhoz hasonlóan vélekedett a gárda menedzsere Rafa Benítez is, azaz alig győzte dicsérni játékosait a lefújás után, ugyanakkor elárulta, miután hátrányba került a Liverpool, a hit segítette őket győzelemhez.
„Jó játékosaink vannak, jó a mentalitás az öltözőben. Tudtuk, hogy nyernünk kell, és ezt sikerült megvalósítani. Amikor hátrányba kerültünk, akkor is csak mentünk előre, hittünk benne, hogy meglesz a győzelem. Jó meccset játszottunk, és egyértelműen mi voltunk a jobbak” – mondta
A vesztes fél sohasem boldog, és ez különösen igaz ez alkalommal Sir Alex Fergusonra, akit nagyon megviselt a vereség. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a kudarc után ne törjön össze csapata.
„A Manchester Unitednél sok minden múlik azon, hogyan reagálsz a vereségekre, azaz azon is, hogy mi most hogyan reagálunk” – kezdte a skót szaktekintély, aki kitért az igazán pocsék napot produkáló Nemanja Vidics teljesítményére.
„Nemanja egyenletesen hihetetlen magas színvonalon futballozott a szezonban eddig. A játékosoknak néha rossz napjuk van, neki ma az volt, hiszen hibázott. Azonban ő is csak egy ember, és az emberek hibáznak. Csak ez nekünk ma egy kicsit sokba került” – mondta Sir Alex Ferguson.
EMLÉKEZTETŐ
PREMIER LEAGUE, 29. FORDULÓ MANCHESTER UNITED–LIVERPOOL 1–4 (1–2) |
Gólszerző: C. Ronaldo (23. – tizenegyesből), ill. F. Torres (29.), Gerrard (44. - tizenegyesből), F. Aurélio (76.), Dossena (91.) |
Kiállítva: Vidics (75.) |
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester United | 28 | 20 | 5 | 3 | 49–16 | +33 | 65 |
2. Liverpool | 29 | 17 | 10 | 2 | 48–21 | +27 | 61 |
3. Chelsea | 28 | 17 | 7 | 4 | 48–15 | +33 | 58 |
4. Aston Villa | 28 | 15 | 7 | 6 | 43–30 | +13 | 52 |
5. Arsenal | 28 | 13 | 10 | 5 | 41–26 | +15 | 49 |
6. Everton | 28 | 12 | 9 | 7 | 37–29 | +8 | 45 |
7. West Ham | 28 | 11 | 6 | 11 | 34–34 | 0 | 39 |
8. Manchester City | 28 | 10 | 5 | 13 | 45–36 | +9 | 35 |
9. Wigan | 28 | 9 | 8 | 11 | 27–27 | 0 | 35 |
10. Fulham | 28 | 8 | 10 | 10 | 25–25 | 0 | 34 |
11. Bolton | 28 | 10 | 3 | 15 | 30–40 | –10 | 33 |
12. Tottenham | 28 | 8 | 8 | 12 | 33–33 | 0 | 32 |
13. Sunderland | 28 | 8 | 8 | 12 | 28–36 | –8 | 32 |
14. Hull City | 28 | 8 | 8 | 12 | 34–50 | –16 | 32 |
15. Blackburn | 28 | 7 | 9 | 12 | 32–44 | –12 | 30 |
16. Stoke City | 28 | 7 | 8 | 13 | 27–44 | –17 | 29 |
17. Newcastle | 28 | 6 | 10 | 12 | 34–45 | –11 | 28 |
18. Portsmouth | 27 | 7 | 7 | 13 | 29–44 | –15 | 28 |
19. Middlesbrough | 28 | 6 | 8 | 14 | 20–40 | –20 | 26 |
20. West Bromwich Albion | 28 | 6 | 4 | 18 | 25–54 | –29 | 22 |