Gulácsi manchesteri kötődései – a Pool kapusánál járt a Képes Sport

Az Eb-hős kapus
Magyarország az idén nyáron ismerte meg a nevét, és zárta egy csapásra a szívébe. Amikor a bolgárok, majd a spanyolok elleni U19-es Eb-csoportmeccsen a tizedik ziccert is megfogta, a Csehországba ellátogató drukkerek csak bajosan tudták eldönteni, az Aranyfácántól káprázik a szemük, vagy valóban részesei valamiféle csodának. Gulácsi Péter elképesztő bravúrjai is kellettek ahhoz, hogy jövőre Egyiptomban új sláger szülessen, „Csak a 20 éveseké a világ” címmel.

A Liverpool trénergárdáját már jóval a bronzzal bevont Eb-szereplés előtt meggyőzte. A „vörösök” tartalékcsapata az elmúlt idényben megnyert mindent, ami megnyerhető, a magyar kapus egy plusz két éves kölcsönszerződésének véglegesítése körülbelül annyira tűnt bizonytalannak, mint amennyire Fernando Torres az ellenfél kapuja előtt lenni szokott.

Habár hősünknek majdnem sikerült hendikeppel indulnia a Mersey partján. Történt, hogy kevéssel liverpooli landolása után interjúra invitálta a klub hivatalos magazinja. Az első, ártatlannak szánt kérdés úgy szólt: kit tartasz példaképednek? Peter Schmeichelt, vágta rá őszintén a magyar drusza.

Na már most. Liverpoolban körülbelül olyan népszerűségnek örvend a Manchester United és egykori egyese, mint az Üllői úton a lila szín, ám Gula intelligenciáját dicséri, az elhűlő arcok láttán hamar Vítor Baiára változtatta válaszát. Nekünk persze megsúgja, továbbra is a dán marad a kedvenc, míg a maiak közül – leírni sem nagyon merjük – az ugyancsak manchesteri Edwin van der Sart, valamint Peter Cecht tartja a legtöbbre.

Felöltöztetve
Hogy ő mikor válik példaképpé, egyelőre kérdéses (persze az U19-es Eb-n meghódított lurkók közül jó néhány választhatta máris annak), de a majdani klasszis kapussá válásra enged következtetni ama tény, hogy 18 évesen az ötszörös BEK-, illetve BL-győztes Liverpool harmadik számú kapusa, 42-es számmal a hátán, no meg Sami Hyypiä épp találkozásunk előtt nem sokkal búcsúzott tőle úgy: kár, hogy nem tart a csapattal a marseille-i BL-meccsre…

Ha repülőjegye nincs is, öltönye már van. Amikor belépünk a Liverpool kertvárosában felhúzott, mondhatni tipikus angol családi házak egyikébe – két szint, alul hatalmas nappali és konyha, fent három szoba, fürdőszoba, a ház végében takaros kis kert az utánozhatatlan angol pázsittal, a garázsajtó előtt pedig az a bizonyos Jaguar –, a lépcsőfordulóra akasztva nejlonba csomagolt, elegáns öltöny fogadja.

„Hát megjött” – mondja izgatottsággal vegyes megilletődöttséggel. Miközben felsőtestére illeszti a zakót, nem álljuk meg, és megkérdezzük, hogy mennyit is kóstál egy ilyen öltöny. „Nem tudom, azt hiszem, az ing kilencven font.” Testvérek közt is harmincezer forint. Van olyan társadalmi réteg, amelynek tagjai megmosolyognák, és persze olyanok is akadnak, akik havonta ennyiből élnek. A Liverpool társtulajdonosai, Tom Hicks és George Gillett nem az utóbbiak táborát gyarapítják, persze nem azért „örvendenek” hatalmas ellenszenvnek szerte a városban, mert bárki is a feneketlen mély pénztárcájukat irigyelné.

Érzelmek viharában
Utálat, amit a „vörösök” apraja-nagyja irántuk érez, a jenkigyűlölettel még azelőtt szembesülünk, hogy Gulácsival az első találkozásunkat megejtenénk. A Liverpool–Manchester United ősi rangadó előtt fél órával beszéljük meg a randit, a stadion mellett, az ajándékbolt szomszédságában diadalmasan feszítő Shankly-szobor tövében.

Feltérképezendő a derbi hangulatát, jóval korábban érkezünk. Az egy dolog, hogy az Anfield Roadra látogatót a megelevenedő vörös tenger fogadja, arra viszont kevésbé számítottunk, hogy a Jumbo hot-dog, a hamburger meg a fish and chips ugyanolyan népszerű, mint a liverpooli sál, kitűző, mez.

Egyvalami überelhetetlen. A Gerrard- és Torres-mezek száma. Tízből nyolc hazain a két abszolút kedvenc dressze feszül, fele-fele arányban, de ha korrekt statisztikát készítenénk, minimális különbséggel alighanem a spanyol nyerne. Vendégdrukkerből egyetlenegyet látunk, a falnak támaszkodva álldogál, de ezúttal (sem) kell testi épségéért aggódnia: úgy fest, a hírhedt Kop, a Pool fanatikus szurkolótábora a manchesterinél is gyűlöltebb ellenségre lelt.

Az amerikai tulajdonosok személyében. Előbb távoli morajlásra leszünk figyelmesek, aztán egyre csak erősödik a zaj, mígnem félelmetes csatakiáltássá változik. A kopite-ok masíroznak végeláthatatlan sorokban, hatalmas zászlókkal, transzparensekkel, több ezren, a két góré ellen tüntetve.

Hogy mi a bűnük? Többek között nem hiszik el nekik, hogy az óriási kölcsönökből mindahány felvett pennyt a klubra költik, no és az sem vált ki osztatlan örömöt, hogy a tengerentúliak a fenntartás nélkül imádott Rafa Benítez pozícióját is megkérdőjelezték. A Pool azonban megnyeri „az év meccsét”, a protestáló nóták helyett pedig csupán a hátborzongató himnusz, a „You’ll Never Walk Alone” dallamai hallatszanak. A boldogság földöntúli, talán csak a Gulácsi família nem teljesen az.

Péter és Éva
A presztízsmeccs után – ha csak verbálisan is – betekintést nyerhetünk a Gula családfa Liverpoolig gyűrűző ágába. A papa és a mama egyaránt közgazdász, nővére, Ágnes orvostanhallgató, a húg, Éva ellenben több ezer év után ismét bűnbe esett. Manchester United-rajongó.

„Megbocsátom neki ezt a deformációt, de ha komolyra akarom fordítani a szót, éppen a testvéreim példája mutatja nekem, milyen szerencsés helyzetben vagyok. Amíg Ági éjt nappallá téve tanul, nekem nincs más dolgom, mint hogy az edzéseken megfeszüljek, és persze hogy azzal foglalkozzam, amit a legjobban szeretek. A futballal.”

Ötévesen kezdett a BVSC-ben, második idényében már többnyire a kapuban állt. Feltehetőleg családi hagyomány, de Gula is nagyon jól tanult, még úgy is, hogy suli után csakis a foci létezett számára. A vasutasok A csapatában védett, a B-ben középhátvédként takarított, aztán jött az MTK, két év agárdi akadémiáskodással. Mígnem tavaly nyáron Liverpoolba költözött.

Tökéletes angolsággal
És lett pótpapája Alan, a Jaguar-tulajdonos Pool-drukker, aki Gulácsi személyében a második liverpooli tehetséget „fogadta örökbe” életében. A családi ház is természetesen az övé, és amikor a kertben Peterről kezd mesélni, csak megerősödik bennünk az, amit anélkül is tapasztaltunk: ritka intelligens fiú, aki mindent a futballnak rendel alá. Habár az angollal odahaza sem akadt különösebb problémája, ma már tökéletesen beszéli a nyelvet.

És nem utolsósorban akkora tehetség, hogy 18 évesen a harmadik számú Anfield Road-i hálóőr, akinek megadatott, hogy két Ligakupa-meccsen is – otthon a Crewe ellen, majd idegenben a Tottenham stadionjában – a kispadon kapjon helyet. Még az is lehet, előbb lesz neki Jaguarja, mint hinné.