Az olasz Gianfranco Zola lett a West Ham United új menedzsere

2008.09.11. 19:15
Címkék
Nem történt meglepetés és az előzetes várakozásoknak megfelelően Gianfranco Zolát nevezték ki az angol élvonalban szereplő West ham United menedzserének. A 42 éves olasz elárulta, nem tart attól, hogy kevés edzői, menedzseri tapasztalata hátráltatná a munkája elvégzésében.
Zola az azzurini után új csapatot kapott
Fotó: Imago (archív)
Zola az azzurini után új csapatot kapott
Zola az azzurini után új csapatot kapott
Fotó: Imago (archív)
Zola az azzurini után új csapatot kapott

A tapasztalatai hiányára vonatkozó megjegyzése Zolának teljesen helytálló, mivel még egyetlen klubcsapatnál sem dolgozott edzőként korábban. Igaz, válogatott szinten azért már voltak sikerei, hiszen ő volt a segítője Pierluigi Casiraghinak az olasz U21-es válogatottnál, amely a duó irányításával a negyeddöntőig jutott a pekingi olimpián.

„Tudom, hogy nem én vagyok a legtapasztaltabb menedzser a szakmában, de azért nekem is vannak ötleteim és végül is azért csak benne éltem a labdarúgásban bő 20 éven keresztül” – kezdte székfoglalóját Zola.

„Ez egy nagy lehetőség számomra és egész biztos vagyok benne, hogy jól is fogom kihasználni” – mondta az olasz, aki még Maradonától is tanult egy sor apróságot. A két mélynövésű kiválóság a ’80-as évek végén focizott együtt a Napoli csapatánál, ahol Zola elleshette például, azt, hogy hogyan is lövi az isteni Diego úgy a szabadrúgásokat, ahogy.

Na, persze kötve hisszük, hogy egy angol élvonalban szereplő csapatnál azt kellene a menedzsernek mutogatnia, hogyan is kell elvégezni a szabadrúgásokat... Az viszont biztosnak tűnik, hogy Zola korábbi edzőjét, Steve Clarke-ot szeretne megnyerni segítőnek.

Az már eldőlt, hogy Antonio Pintus erőnléti edzőként dolgozik majd Zolával, míg a jelenlegi megbízott menedzser, Kevin Keen marad az edzői stáb tagja. Zola Pintusszal és Clarke-kal egyébként már a Chelsea-nél dolgozott együtt – itt egyébként 9 évig játszott az olasz.
Legfrissebb hírek

Hadjar az Olasz Nagydíjat is kihagyja – hivatalos

F1
7 perce

Tóth Balázs helyett a Wolverhamptontól vett kölcsön kapust a Fradi első El-ellenfele

Európa-liga
43 perce

Nyítl vízi úszás: kezdődik a junior-vb Argentínában

Utánpótlássport
48 perce

„Méltóság kérdése volt” – Kessié ügynöke visszavágott a Juventus vezérigazgatójának

Olasz labdarúgás
1 órája

Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Labdarúgó NB II
1 órája

A 80-as évek jugoszláv legendáját, Ivan Gudeljt gyászolja a Hajduk Split

Minden más foci
1 órája

A síelőknél maradnak semlegesek az oroszok és a fehéroroszok

Téli sportok
1 órája

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
2 órája