Diego a ráadásban elrontotta a háromoroszlánosok örömét

Vágólapra másolva!
2007.06.01. 23:03
A 92. percig győztesnek érezhette magát az angol válogatott az új Wembley első válogatott találkozóján, de végül nem tudta megtartani az előnyét: a 68. percben szerzett John Terry-fejesgólt a csereként beállt Diego egyenlítette ki.
Diego a hálóba fejel, Shorey dermedten nézi
Reuters
Diego a hálóba fejel, Shorey dermedten nézi
Diego a hálóba fejel, Shorey dermedten nézi
Reuters
Diego a hálóba fejel, Shorey dermedten nézi

Steve McClaren egy újoncot rakott a kezdőbe a Reading védője, Nicky Shorey személyében, de a világbajnokság óta először kapott szerepet David Beckham és Michael Owen is, Alan Smith pedig még régebben ölthette utoljára magára a válogatott mezt.

A brazil csapatba bekerült Ronaldinho és Kaká is, akik a Copa Americán már nem vesznek részt, de erre a mérkőzésre (valamint a törökök ellenire) még elhozta őket Dunga.

Az első negyedórában nem forogtak veszélyben a kapuk, mindössze két gyengébb brazil lövést jegyezhettünk fel (Kaká és Robinho voltak az elkövetők).

A 19. percben Gilberto Silva a hálóba fejelt, de Merk játékvezető nem adta meg a találatot les miatt. A visszajátszás bizonyította, hogy az asszisztens hibázott: az igaz, hogy többen lesen voltak, az Arsenal középpályása azonban nem tartozott közéjük.

Az első félóra végén Mineiro szabálytalansága után ígéretes helyzetből jutott szabadrúgáshoz Anglia. Ki más, mint David Beckham állt a labda mögé, ám lövése kevéssel elkerülte a jobb sarkot.

A 34. percben egy gyönyörű Ronaldinho-varázslat után Vágner Love-ot terítették le a tizenhatos vonalánál, így a Barca játékosa is ígéretes helyzetből lőhetett szabadrúgást. A lövés azonban itt is kevéssel elkerülte a célt.

A második félidő egy Ronaldinho-lövéssel indult, Robinson hatalmasat védett, pedig még King közbenyúlása is nehezítette a dolgát. Az 57. percben angol helyzetet is láthattak a nézők, Beckham remek szabadrúgását Owen fejelte fölé.

Beállt az angoloknál Downing, és egyből remek bombát küldött kapura, nem sokkal ment el a felső léc felett.

A 68. percben egy pontrúgás után megszerezte a vezetést az angol válogatott: Beckham ívelt jobbról a tizenhatoson belülre, Helton kicsit toporgott a kapuja előtt, Terry pedig a bal felsőbe bólintott. Ez volt az új Wembley első felnőttválogatott gólja.

Öt perc múlva a debütáló Afonso Alves előtt egyenlítési lehetőség adódott, de a Heerenveen gólzsákja nem tudta kihasználni Wes Brown kapitális hibáját, és – kissé megijedve a kirepülő Robinsontól – a bal kapufa mellé gurított. Sőt, a 80. percben egy közeli fejese került a kapu fölé.

Már szinte mindenki elkönyvelte az angol győzelmet, amikor Gilberto Silva beívelését az egyedül hagyott Diego a kapuba fejelte. Robinson nyújtozott, de nem érhette el a jobb sarokba tartó labdát.

VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉS

ANGLIA-BRAZÍLIA 1-1 (0-0)
Wembley, vezette: dr. Markus Merk (német)
Anglia
Robinson – Carragher, Terry (W. Brown a 73.), King, Shorey – Beckham (Jenas a 77.), Gerrard, Lampard, J. Cole (Downing a 62.) – Smith (Dyer a 62.), Owen (Crouch a 83.).
Szövetségi kapitány: Steve McClaren.
Brazília
Helton – D. Alves (Maicon a 65.), Naldo, Juan, Gilberto – Mineiro (Edmilson a 63.), Gilberto Silva – Kaká (Afonso Alves a 71.), Ronaldinho, Robinho (Diego a 74.) – Vágner Love.
Szövetségi kapitány: Carlos Dunga.
Gólszerző: Terry (68.), Diego (90+2.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik