MU: távozik két igazgató

2006.10.17. 11:26
Címkék
Lemondott posztjáról és februárban elhagyja a Manchester Unitedet Nick Humby gazdasági és Andy Anson kereskedelmi igazgató. Mindkét szakember új kihívásokat keres, ez a hivatalos magyarázata a döntésnek.
Humby 2002-ben került a Vörös Ördögökhöz, s fontos szerepet játszott az Old Trafford kibővítésének gazdasági jellegű feladataiban, sokat tett azért, hogy a munkálatok időre elkészüljenek.

Anson 2004 óta dolgozik az MU-nál, s kulcsszereplője volt az új főszponzorral, az AIG-vel történt tárgyalásoknak. Az amerikai pénzintézet 56,5 millió fonttal támogatja a csapatot.

David Gill főigazgató csalódott a két kiváló szakember döntése miatt, s egyúttal meg is köszönte áldozatos munkájukat. Humby és Anson ugyanis a már említett érdemek mellett fontos átmenetet képezett a klub korábbi elnöksége és a Malcolm Glazer tulajdonos által fémjelzett vezetőség között.
Legfrissebb hírek

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
16 perce

Újabb távozók Újpesten, Piscitelli sem folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
26 perce

Vas János: Az a fontos, hogy Szongoth Domán mindennap jobb akarjon lenni

Jégkorong
56 perce

Hanga Ádám: El tudom képzelni, hogy idehaza fejezem be a pályafutásomat

Kosárlabda
57 perce

Kézi: a 13-16. helyért folytatja a magyar csapat az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kiderül, mennyit ér a százszázalékos mexikói mérleg

Foci vb 2026
1 órája

Isten veled, Csonti! – emlékezés Szikszay Andrásra

Képes Sport
1 órája

Paksra érkezett, Kisvárdáról távozott egy kapus

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik