WBA: Gera a Tottenham elleni keretben

2006.03.27. 18:14
Címkék
Angol sajtóértesülések szerint könnyen elképzelhető, hogy Gera Zoltán a ma esti, Tottenham elleni mérkőzésen a kezdőcsapatba kap helyet.

A legfrissebb, 16 nevet tartalmazó West Bromwich-keretben megtalálható a magyar középpályás neve is.

Gera utoljára bajnoki mérkőzésen Karácsony második napján, a Manchester United ellen játszott, azóta egy FA-kupa, valamint három tartalékbajnoki mérkőzésen jutott szóhoz.

A magyar középpályás múlt hét hétfőn, az Everton elleni tartalékmeccsen játszott először 90 percet, korábban a Bolton és a Newcastle ellen 45, valamint 65 percet lehetett a gyepen.

A West Bromwich Albion jelenleg a 17., még bentmaradó helyen tanyázik, míg ma esti vendéglátója, a Tottenham Hotspur Bajnokok Ligája-indulást jelentő 4. helyen van. A fővárosiak ugyanannyi ponttal rendelkeznek, mint a Blackburn, de jobb a gólarányuk.

Még egy érdekesség: Gera Zoltán tavaly a Tottenham ellen mindkét mérkőzésen betalált a hálóba, és a hazai találkozón szerzett gólja volt az első a Premier League-ben.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Premier League-t?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Videó: a passz, a levétel, a lövés – senkit sem lep meg, de Messi megint betalált

Foci vb 2026
16 perce

Folytatódik a mérkőzés

Foci vb 2026
22 perce

Nem vicc: Kylian Mbappét nézték az egyiptomiak a tizenegyespárbaj előtt – videó

Foci vb 2026
37 perce

Messi góljával vezet a címvédő a szünetben

Foci vb 2026
41 perce

Messi góljával megszerezte a vezetést Argentína

Foci vb 2026
59 perce

Szalah elárulta: az utolsó percben döntött a Panenka mellett

Foci vb 2026
1 órája

Az ausztrál játékvezető dirigálja a mexikói–angol nyolcaddöntőt

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött az Argentína–Zöld-foki-szigetek mérkőzés

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik