Anglia: a West Bromot és a Chelsea-t is beidézte a szövetség

2006.03.06. 11:33
Címkék
Mark Halsey
Mark Halsey
Mark Halsey
Mark Halsey

Nem múlik el következmények nélkül a hétvégi West Bromwich Albion-Chelsea bajnoki mérkőzés, ugyanis mindkét csapat képviselőit beidézte az angol szövetség fegyelmi bizottsága.

Mark Halsey, a találkozó játékvezetője a jelentésében leírta, hogy a bajnokcsapat játékosai többször sportemberhez méltatlanul viselkedtek, akárcsak edzőjük, José Mourinho, valamint későn értek ki a második félidőre az öltözőből.

A FIFA-játékvezető a 43. és a 63. perc történéseit hozza fel a Chelsea-játékosok ellen. Az első esetben Wallwork rúgta fel Makelelét és ezért sárga lapot kapott, de a kékek pirosat szerettek volna és ezt néha nem egészen nyomdafestéket tűrően hozták a játékvezető tudomására.

A 63. percben Robben kapott piros lapot, ekkor Mourinho irónikusan megtapsolta Halsey-t.

A két menedzsernek egymással is problémái akadtak, Didier Drogba egy ízben megpróbálta kiállíttatni Jonathan Greeninget, ezt Robson szóvá is tette a portugál szakvezetőnek, ebből adódott köztük a vita.

A Chelsea kommunikációs igazgatója ellenben Robsont vádolja, ugyanis elmondásuk szerint a birminghamiek menedzsere már kezdettől fogva verbálisan inzultálta a Chelsea-játékosokat.
Legfrissebb hírek

Pico Lopes: Most már mindenki tudja, hol találja a Zöld-foki szigeteket

Foci vb 2026
4 perce

Hosszabbítások, fordítások, búcsúzó világsztárok – összefoglaltuk a „tizenhatoddöntőt”

Foci vb 2026
30 perce

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
32 perce

Bombameglepetés, 5 hosszabbítás, fordítások, búcsúzó világsztárok – ilyen volt a vb-történet első „tizenhatoddöntője”

Foci vb 2026
43 perce

Gyász: elhunyt a többszörös abszolút bajnok ralinavigátor

Egyéb autó-motor
50 perce

„A változó fogyasztói szokások közepette a sport az egyik leghatékonyabb tartalomtípus”

Egyéb egyéni
55 perce

Rekordnézettséget hozott az Argentína–Zöld-foki-szigetek vb-meccs

Foci vb 2026
57 perce

NS-infó: elköszönt Zalaegerszegen a Svájcba tartó nigériai bekk

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik