Wade 32 ponttal jelezte, jobban van

Vágólapra másolva!
2011.04.22. 09:16
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában a Miami Heat a játéknap legponterősebb teljesítményét nyújtó, 32 pontig jutó Dwyane Wade vezérletével harmadszor is legyőzte a Philadelphiát. A Chicago az Indiana ellen nyert ismét, míg a Portland szépített a Dallasszal szemben.

PHILADELPHIA 76ERS–MIAMI HEAT 94–100PHILADELPHIA 76ERS–MIAMI HEAT 94–100

Wade megállíthatatlan volt – 
32 pontig jutott (Fotó: Action Images)
Wade megállíthatatlan volt – 32 pontig jutott (Fotó: Action Images)

Csakúgy, mint az első meccsen, ezúttal is jól kezdett a hazai parketten játszó Philadelphia, az első negyedben nyolcpontos előnyre tett szert, amit azonban a Miami a 32 pontig (és tíz lepattanóig) jutó Dwyane Wade vezérletével könnyedén ledolgozott.

Az amerikai kosaras a második találkozót megelőzően még erős fejfájásokra panaszkodott, ám a tegnap mutatott játéka alapján úgy tűnik, hogy panaszai már a múlté. „Sokkal jobban éreztem magam, ez a játékomon is látszott. Szerintem a csapattársaim is észrevették" – nyilatkozott Wade a meccs után.

Wade kiemelkedő teljesítménye mellett LeBron James 24 dobott pontja és tizenöt lepattanója is kellett a Miami hatpontos győzelméhez.


INDIANA PACERS–CHICAGO BULLS 84–88

Újabb győzelmének köszönhetően egy lépésre került a továbbjutástól a Chicago Bulls, amelynek vezére ezúttal is Derrick Rose volt, akinek ugyan sok fejtörést és gondot okozott az Indiana kemény védekezése, de így is 23 dobott pontig jutott, valamint 17.8 másodperccel a vége előtt ő juttatta vezetéshez csapatát (84–86). Érdekesség, hogy a második félidőben Rose-nak ez volt az egyetlen kosara mezőnyből, az egész találkozón pedig tizennyolc kísérletéből mindössze négy volt jó.

A Pacers ugyan megnyerhette volna a mérkőzést, ha Danny Granger hárompontosa bemegy, ehelyett Ronnie Brewer szerezte meg a lepattanót, majd kiharcolt két büntetőt, amit ő maga értékesített is ezzel beállítva a 84–88-as végeredményt. A Chicago tehát a párharc harmadik meccsét is megnyerte, így összetettben 3–0-ra vezet.

PORTLAND TRAIL BLAZERS–DALLAS MAVERICKS 97–92

Először dobott kilencven pont fölött idén a rájátszásban a Portland, és ez elég is volt az első győzelme megszerzéséhez. A hazai csapatból Wesley Matthews és LaMarcus Aldridge tudta átlépni a húszas dobott ponthatárt, míg a túloldalon a kispadról beálló Jason Terry összesen 29 pontot szerzett.

A Blazers már tizenhárom ponttal is vezetett a negyedik negyedben, de Dirk Nowitzki révén a Dallas feljött hat pontra, sőt 42.8-cal a vége előtt csupán öt pont volt a két csapat közti különbség, de Jason Kidd távolija nem esett be a gyűrűbe, így a Portland győzött, összetettben pedig szépített.

JAMES PASSZOL, WADE ZSÁKOL
NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉSEK
Indiana Pacers–Chicago Bulls 84–88
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 0–3
Philadelphia 76ers–Miami Heat 94–100
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 0–3
NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Portland Trail Blazers–Dallas Mavericks 97–92
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–2
Legfrissebb hírek

Shai Gilgeous-Alexander Michael Jordan nyomdokain, egy lépésre a győzelemtől az Oklahoma

Amerikai sportok
26 perce

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
7 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
7 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
8 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
9 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
10 órája
Ezek is érdekelhetik