Super Bowl: öt művész, 43 Grammy-díj lép fel a nagyszünetben

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.10.01. 12:06
null
Óriási műsor lesz! (Fotó: Getty Images)
Minden idők egyik legnagyobb show-ját láthatjuk majd az 56. Super Bowl nagyszünetében. A szervezők közlése alapján Dr Dre, Snoop Dogg, Eminem, Mary J. Blige és Kendrick Lamar biztosítja majd a remek hangulatot a Rams új arénájában, Los Angelesben, ahol 30 év után rendeznek ismét NFL-nagydöntőt.

Az öt művésznek közösen 43 Grammy-díja van, eddig összesen 19 listavezető albumot adtak ki, Kendrick Lamarnak pedig van egy zenei Pulitzer-díja is.


Az 56 éves Dr Dre – aki egyébiránt Snoop Dogg és Eminem karrierjét is beindította a 90-es években – az Instagramon azt írta, ezzel a műsorral vezeti fel karrierje következő szakaszát.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy barátaimmal oszthatom meg a színpadot a nagyszünetben. Ez karrierem következő szakaszának kezdete. Nagyobb és jobb, mint valaha!!!”


A legutóbbi fináléban a The Weeknd lépett fel, 2020-ban pedig Shakira és Jennifer Lopez, akiknek műsorát több mint 104 millióan követték világszerte – írja a BBC.

A félidei show-kat az NFL, a Pepsi és a Jay-Z tulajdonában álló Roc Nation szervezi.

Az 56. Super Bowlt 2022. február 13-án rendezik Los Angelesben, a Rams új arénájában.

Legfrissebb hírek

A Cadillac a Super Bowl reklámblokkjában leplezi le 2026-os autóját

F1
2025.12.03. 14:58

NFL: meglepően kevés pontot hozó meccsen győzte le a 49ers a Pantherst

Amerikai sportok
2025.11.25. 09:51

NHL: tovább menetel a ligaelső Colorado Avalanche

Amerikai sportok
2025.11.23. 10:40

NBA: James Harden 55 pontot dobott tíz triplával, a Clippers simán nyert – videó

Amerikai sportok
2025.11.23. 10:12

Potyogtak a mesterhármasok az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.11.19. 12:29

NBA: Luka Doncic 41 pontjával a Buckst is legyőzte a Lakers – videó

Amerikai sportok
2025.11.16. 08:37

NFL: tovább menetel az első kiemelés és a csoportgyőzelem felé a Patriots – videó

Amerikai sportok
2025.11.14. 09:55

Megelégelték a kritikákat: megújul az NBA All Star-gála

Amerikai sportok
2025.11.12. 09:36
Ezek is érdekelhetik