Kezdenek harapni a Cápák - kikapott a Vancouver

Vágólapra másolva!
2011.05.21. 08:01
null
A Cápák kezdenek magukra találni (Fotó: Action Images)
Címkék
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) nyugati döntőjének harmadik meccsén az alapszakaszelső Vancouver már az első harmadban háromgólos hátrányba került a San Jose vendégeként, és bár a harmadik játékrészben a Canucks három gólt is szerzett, a Sharks végül 4–3-ra győzött, ezzel 2–1-re szépített az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban.

A San Josénak a harmadik meccsig nem sok sikerélménye volt a Vancouver elleni főcsoportdöntőben, hiszen az első összecsapáson 3–2-es vereséget szenvedett, majd a második találkozón hét gólt kapott (és 7–3-ra kikapott) az alapszakaszelső Canuckstól. Pénteken viszont (magyar idő szerint szombat hajnalban) nagyon bekezdett a Sharks, ugyanis az első harmad végén már 3–0-ra vezetett.

A gólgyártást Patrick Marleau kezdte, aki Joe Thornton kapu mögül érkező passzát továbbította közelről a kapuba. Az első gól emberelőnyből született, ahogy a második is – Dan Boyle távoli lövése után a kapu előtt helyezkedő Ryan Clowe kotora be közelről a korongot.

A harmadik hazai találat ismét Thornton és Marleau összjátékából, utóbbi lövése után született egy kontra végén.

A gól nélkül eltelt második harmadot követően felébredt a Vancouver, a harmadik játékrészben ugyanis három gólt szerzett a Canucks, de közben Dan Boyle is betalált, így végül 4–3-ra győzött, és ezzel 2–1-re szépített a San Jose.

A hazaiaknál Thornton három assziszttal, Marleau két góllal és egy gólpasszal zárt.

„A csapatot igazán jó játékosok alkotják, és most már kezdenek jól menni a dolgaink" – mondta a meccs után Marleau. A párharc következő felvonását vasárnap, ismét San Joséban rendezik.

A vereség mellett rossz hír a vancouveri szurkolóknak hogy a svéd Mikael Samuelson számára véget ért az idény, miután sérvműtéten esett át. Az olimpiai és világbajnok, Stanley-kupa-győztes csatár a rájátszásban 11 mérkőzésen lépett jégre, és összesen három pontot szerzett.

NHL
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
San Jose Sharks–Vancouver Canucks 4–3
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2–1 a Vancouver javára
Legfrissebb hírek

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
6 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
6 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
7 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
8 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
8 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
9 órája
Ezek is érdekelhetik