James negyedik negyede túl sok volt a Clippersnek

Vágólapra másolva!
2010.01.17. 09:11
null
James vigyora érthető: most nem hiába húzta csapatát (Fotó: Reuters)
Címkék
Rendkívül izgalmas mérkőzésen egypontos sikert aratott a Cleveland Cavaliers a Los Angeles Clippers otthonában az NBA alapszakaszának 81. játéknapján. A Memphis Grizzlies szoros meccsen legyőzte a San Antonio Spurst, ezzel zsinórban 8. hazai győzelmét aratta – ez példa nélküli sorozat a franchise történetében. A Wizards mestere, Flip Saunders NBA-karrierje 600. győzelmét ünnepelhette a Kings ellen.

Los Angelesben kifejezetten jól állt a Clippers a Cavaliers ellen egész addig, míg LeBron James össze nem kapta csapatát – a hajrá (meg a mérkőzés) így a Cavsé lett.

James 32 pontjából 13-at az utolsó negyedben szerzett, és – csakúgy, mint a Jazz elleni meccsen – megint a hátán cipelte csapatát. Akkor a Cavs kikapott, most viszont „jól imádkozott" Baron Davis utolsó másodpercben elengedett triplájánál.

„Bekeményítettem az utolsó negyedre, rájöttem, hogy agresszívebbnek kell lennem a támadójáték során. A védekezést is összekaptuk, a hajrára egy fokozatot felkapcsoltunk, ez is kellett a sikerhez" – kommentálta a meccset James.

Franchise-rekordot döntött a hazai „barlangjában" félelmetes Grizzlies: a memphisiek a remeklő (23 pont, 15 lepattanó) Zach Randolph vezérletével szoros meccsen verték meg a San Antonio Spurst.

NBA-karrierje 600. győzelmének örülhetett Flip Saunders, a Washington trénere: a vezetőedző örökmérlege 600–422 a ligában. A Wizards pocsék formában van, de kiszenvedte a győzelmet a Kings ellen – csak találniuk kellett egy náluk rosszabbul játszó csapatot… A Sacramento legutóbbi kilenc meccséből nyolcat elveszített.

Sorozatban harmadik győzelménél jár borzalmas, 13 mérkőzéses vereségsorozatának megszakadása óta a Pistons. A detroitiak már 21 ponttal is vezettek a Knicks ellen, de a New York-iak a szenzációs David Lee (26 pont, 17 lepattanó, 9 assziszt) segítségével izgalmassá tudták tenni a végét.

Stephen Jackson 29 pontot szórt Charlotte-ban (ezzel átlépte a 10 000 pontos határt), a Bobcats pedig valósággal legázolta a rettenetesen gyengén védekező Sunst. Szintén elérte a 10 000 NBA-pontot Amare Stoudemire, de a phoenixiek szempontjából ez volt az egyetlen örömteli esemény a meccsen.

Ismét szenzációsan játszott Kevin Durant: az Oklahoma City fiatal klasszisa 36 pontot dobott a Miaminak, 77 százalékkal célzott a mezőnyből, csapata pedig alaposan kioktatta az ellenállásra képtelennek tűnő, hatmeccses idegenbeli túrát lezáró Miamit.

Indianapolisban sokkal jobb program volt amerikaifutball-meccsre menni, mint kosárlabda-derbire: a Colts szárnyalt az NFL-ben, a Pacers viszont hazai pályán maradt alul a New Orleansszel szemben. Az indianaiak ellen zsinórban negyedszer nyerő Hornetsben két lepattanó hiányzott Chris Paulnak a tripla-duplához.

Salt Lake Cityben nagy pofonba szaladt bele a Bucks, a sérülése után ismét bevethető Deron Williams 18 ponttal segítette a Jazzt. A Utah egyszer sem került hátrányba a meccs alatt, és még mindig veretlen hazai pályán a Keleti főcsoportból érkező ellenfelekkel szemben.

NBA
ALAPSZAKASZ, 81. JÁTÉKNAP  
Indiana Pacers–New Orleans Hornets 96–101
Washington Wizards–Sacramento Kings 96–86
Charlotte Bobcats–Phoenix Suns 125–99
Detroit Pistons–New York Knicks 94–90
Oklahoma City Thunder–Miami Heat 98–80
Memphis Grizzlies–San Antonio Spurs 92–86
Utah Jazz–Milwaukee Bucks 112–95
Los Angeles Clippers–Cleveland Cavaliers 101–102

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik