Egyenlített a Miami, immár nála a pályaelőny

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.06.15. 08:43
null
LeBron James (balra) és Kevin Durant párharca döntetlennel zárult, ám a Miami nyert az Oklahoma City ellen (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) mára virradóra rendezték meg a nagydöntő második találkozóját, amelyet még szintén Oklahoma Cityben vívtak meg a felek, hogy utána három mérkőzésre átköltözzenek Miamiba. Ezért (is) volt óriási jelentősége, hogy kinek a győzelmével zárul ez a derbi, s bizony a floridaiak LeBron James mellett a két feljavuló ász, Chris Bosh és Dwyane Wade hathatós segítségével, no meg Shane Battier újabb 17 pontos alakításával elvették a Thunder pályaelőnyét, majd annak megvédésével akár bajnoki címmel is zárhatják az előttük álló, hazai környezetben lejátszandó szakaszt.

Bár legutóbb is villámrajtot vett a Heat, ám akkor csak egy egy bő félidőn keresztül tartott ki az előny, s a Thunder könnyedén fordított a nagyszünet után. Most annyi volt a különbség, hogy a hazaiak teljesen összezuhantak a találkozó első 8 percében, 12 mezőnydobásukból 11-et kihagyva 2–18-as hátrányba kerültek Duranték, onnantól pedig a csereként beálló Harden vezetésével leginkább csak meccsben tudták magukat tartani az első 24 percben.

A végül nem rossz teljes meccset produkáló, 27 pontig, 8 lepattanóig és 7 gólpasszig jutó Russell Westbrook teljesítményéről az NBA históriájának egyik legjobb irányítója, Magic Johnson azt mondta a szünetben, hogy a valaha volt legrosszabb produkció, amit a liga döntőiben egy egyes posztos embertől látott. Ha a jó öreg Magic szavai túlzónak is hatottak volna, abban mindenképp igaza volt, hogy Westbrook elképesztően szeleburdian és pontatlanul kosarazott ebben a szakaszban, s képtelen volt irányítani csapatát.

A fordulás után ugyan nem varázsütésre, de szépen lassan változni kezdett a helyzet. Durant dobásai is egész jó százalékkal behullottak, az említett kisember pedig alig hibázott már a maradék két játékrészben, s ennek köszönhetően ledolgozta hátránya majdnem egészét az OKC. Már fél percen belül jártak a felek, amikor egy extra Durant tripla után nem sokkal felcsillant az esély a hazaiaknál az egalizálásra, ám a legutóbbi három idény pontkirálya hiába került szembe a regnáló MVP-vel, nem tudott sem kosarat dobni, sem pedig személyi hibát kiharcolni, így két jó büntetővel bebiztosította győzelmét a Heat.

PLUSZ-MÍNUSZ

A nap hőse: Dwyane Wade és Chris Bosh, akik a különbséget jelentették a mai és a két nappal korábbi Miami Heat között, illetve a floridaiak veresége, valamint győzelme között.

A nap lúzere: Russell Westbrook, aki második félidei ragyogó teljesítménye ellenére is annyira rosszul teljesített az első 24 percben, hogy kiérdemelte ezt a címet. 8-ból 1 értékesített mezőnydobással startolt és rengeteg további rossz döntést hozott.

A találkozón igen váratlan módon mindenben(!) tudott változtatni a Miami, ami számára nagyon rosszul működött az első felvonás alkalmával, s bónuszként még Shane Battier is újra kiugróan jól teljesített. A tőle érkező 17 pont és a 7-ből 5 értékesített tripla önmagáért beszél, de a 32 pontos James (8 lepattanó, 5 gólpassz) is tartotta a szintet, s karrierje legjobb döntőbeli produkcióját hozta.

A kulcs mégis Dwyane Wade látványos feljavulásában és Chris Bosh újra kezdőbeállításában volt. A veterán kisember nem véletlenül jött ki már órákkal a feldobás előtt a vendégek csarnokába egy kis pluszmunka erejéig, a tőle érkező 24 pont, 6 lepattanó és 5 gólpassz már valami hasonló, mint amit elvárnak tőle a szakértők. Bosh főszerepet játszott abban, hogy a Heat meg tudta nyerni a lepattanócsatát (40–36), 16 pontos, 15 lepattanós duplája nagyon masszív, ezt pedig még 2 dobásblokkolással is megspékelte.

A túloldalon hiába Serge Ibaka blokkparádéja (5 sapka) és James Harden nagy feljavulása a két nappal korábbi produkcióhoz képest, az Oklahoma City ezt a mai derbit elizgulta, s ami még rosszabb a nyugatiak szemszögéből: hagyták feltámadni a nyitómeccsen kis túlzással padlóra kerülő ellenfelet, úgyhogy Miamiban mindenképp kell nyerniük minimum egy találkozót Scott Brooks tanítványainak, ha ők szeretnének lenni a idei bajnokok.

OKLAHOMA CITY THUNDER–MIAMI HEAT 96–100

NBA, RÁJÁTSZÁS
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Oklahoma City Thunder–Miami Heat 96–100 (15–27, 28–28, 24–23, 29–22)
OKLAHOMA CITY: Westbrook 27/6, Sefolosha 3/3, Durant 32/12, Ibaka 7, Perkins 4. Cs: Harden 21/6, N. Collison, Fisher 2

MIAMI: Chalmers 3/3, Wade 24, L. James 32, Battier 17/15, Bosh 16. Cs: Haslem 2, J. Jones 2, N. Cole 2, M. Miller 2

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik